Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kína a világ legnagyobb turistaküldő országává vált, az ötéves előrejelzések szerint pedig az Európába irányuló kínai turizmus 70 százalékkal fog bővülni, ráadásul a kínaiak a legtöbbet költő turisták. Ezért nagyon komoly verseny zajlik a világban, hogy mely ország, mely térség tudja a legtöbb kínai turistát magához vonzani - mondta.

A turisztikai fejlesztéseknél elsődleges kérdés a közvetlen légi összeköttetés. Kínából Magyarországra azonban jelenleg csak egy városból, Pekingből lehet közvetlenül repülni.

A Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom így is jelentős mértékben, az idei első nyolc hónapban 14 százalékkal nőtt, és az év végéig szóló előrejelzések szerint 250 ezernél is több turista jön majd Kínából Magyarországra.

Rámutatott ugyanakkor, hogy Csehország esetében ez a szám meghaladja a félmilliót, a különbség oka pedig az, hogy míg Prágába három, addig Budapestre csak egy kínai városból lehet közvetlenül repülni.

Ez a helyzet azonban jelentősen javulni fog a China Eastern Sanghaj-Budapest járatával, az ugyanis nagy mértékben növeli majd a kínai turistaforgalmat Magyarország irányába, és lehetőséget ad - újabb áruszállítási kapacitásokkal - arra, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom tovább nőjön.

Kitért arra is, hogy a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület által a kínai-magyar barátságért és együttműködés-fejlesztésért sokat tevő személyeknek és szervezeteknek alapított díjat idén a China Eastern légitársaságnak adományozta a szervezet.