A fiatalkorúak közjegyző által hitelesített szülői engedéllyel utazhatnak. A törvény különösen annak a mintegy kétmillió kubainak a számára előnyös, aki külföldön él, főleg olyan sportolóknak, illetve szakembereknek, akik valamely külföldi kiküldetésük alkalmával nem tértek haza. A külföldre menekült kubaiak nyolcvan százaléka az Egyesült Államokban, ezen belül zömmel Floridában él.

A Raúl Castro kubai elnök által október 16-án bejelentett migrációs reform a kommunista vezetésű ország első jelentős intézkedése a kubaiak szabad mozgása szempontjából. Antonio Aja, a Havannai Egyetem demográfiai tanulmányokkal foglalkozó intézetének vezetője az AFP hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: szinte biztos, hogy január 14-étől megugrik az útlevélkérők száma. Mindazonáltal az esetleges tömeges kiáramlásnak korlátot szab, hogy a kubaiaknak továbbra is meg kell szerezniük a célország beutazóvízumát.

A kubai forradalom után, a hatvanas évektől a kubaiak csak abban az esetben kaphattak külföldi utazásra jogosító, úgynevezett fehér kártyát, ha meghívólevelet kaptak egy külfölditől, és legfeljebb 11 hónapig tartózkodhattak az ország határain kívül. Ha ezt a határidőt túllépték, akkor emigránsnak tekintették őket, vagyonukat elkobozták, és nem térhettek vissza. A hivatalos ügyintézés költségei elérhették az 500 dollárt is, és ez a repülőjegy árával együtt annyira megdrágította az utazást, hogy a kubaiak túlnyomó többsége számára az szinte elérhetetlen volt.

Az új törvény értelmében a kubai állampolgárok megszakítás nélkül 24 hónapig tartózkodhatnak külföldön. A liberalizáció azonban nem vonatkozik mindenkire. Az élsportolók és a kulcsfontosságú vezetők, szakemberek továbbra sem utazhatnak szabadon, de ezek száma nagyon korlátozott lesz - tette hozzá a televíziós bejelentést tevő Lamberto Fraga ezredes, az Egyesült Államok általi agyelszívással magyarázva a kivételt.

Az Egyesült Államok üdvözölte, hogy Havanna összhangba hozta migrációs politikáját az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával, amely kimondja, hogy minden embernek joga van elhagyni bármely országot, akár a saját hazáját is, és szabadon visszatérhet oda.