Egy a negyvenes években hozott törvény értelmében a brazil strandokon nem napozhatnak a hölgyek fedetlen keblekkel. A törvényt sokan tartják nevetségesnek a 21. században, ezért tüntetést szerveztek, amelyen az eredeti tervek szerin több mint kétezer hölgy dobta volna le felsőjét tiltakozásul. A demonstráció azonban jóval szerényebbre sikerült - jelentette a BBC.

Mindössze tucatnyi nő vállalkozott arra, hogy megtegye az érvényben lévő szabályok szerint obszcén viselkedésnek számító tettet. A sajtó azonban erősen rágyúrt az eseményre: a fotósok hada vette körül a tiltakozás sajátos módját választó hölgyeket, a férfinép pedig elözönlötte a demonstráció helyszínét.

A szervezők szerint a lányok-asszonyok valószínűleg a nagy felhajtástól ijedtek meg. Véleményük szerint nevetséges, hogy miközben a karneváli felvonulásokon teljesen természetes a meztelenkedés, a strandokon egy több évtizedes törvény nevében tiltják a világ sok országában elfogadott topless napozást.

A torz puritanizmus valójában a macsó brazil kultúrából fakad - mondta Olga Salon az AP hírügynökségnek. Ő volt az egyike azoknak, akik vállalták felsőjük levetését. Ana Rios, az egyik szervező azzal egészítette ki ezt, hogy a nőkkel szembeni előítéletekre akarták felhívni a figyelmet.

Sajnálatos, hogy médiacirkuszba fulladt a demonstráció - mondta, hozzátéve: meglepte mennyi férfi jelent meg pusztán arra a hírre, hogy női melleket láthat. A tüntetést egyébként azt követően határozták el, hogy Cristina Flores színésznőt egy fotózás alkalmával egy arra járó rendőr felszólította: vegye fel a topját, mert különben letartóztatják. Mint mondta: fogalma sem volt arról, hogy szabálysértést követ el a félmeztelen megjelenéssel.