A külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke tavaly 135 milliárd dollár volt, ami 3 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - írja az MTI.

A miniszter által közölt 3 százalékos növekedés lassulást jelent a 2017. évi 7,9 százalékhoz és a 2016. évi 4,1 százalékhoz képest.

A kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy az idén a gazdaság újabb területein engedélyezik a teljesen külföldi tulajdonú cégek alapítását, és szűkítik azoknak az ágazatoknak a számát, ahol eddig nem, vagy csak korlátozottan fektethettek be külföldiek.