Első osztályú fizetések a foci másodosztályában

Szakadék tátong a legjobban és a kevésbé jól fizetett NB II-es focisták fizetése között, a havi többmilliós fellépési díjtól indul lefelé a fizetési blanketta.
Komócsin Sándor, 2020. szeptember 24. csütörtök, 09:11
Fotó: MTI/EPA

A debreceni DVSC (Loki) esetében Kósa Lajos országgyűlési képviselő beszélt arról, hogy az egyesületnél fizetési korlát van, ez alól Dzsudzsák sem kivétel - írja a Blikk. Információik szerint ez havi 10 ezer eurót (3,65 millió forint jelent, ennyit kereshet a szélső mellett a Lokihoz szintén visszatérő Korhut Mihály és Varga József is.

A Vasas a Lokin is túltesz. Feczesin Róbert havi 10 ezer eurós, az idei élvonalbeli gólkirály, Radó András 20 ezer eurós fizetésért érkezett korábban. A frissen igazolt Pátkai Máté és Otigba Kenneth sem keres rosszul, előbbi havi 12,5 ezer, utóbbi 16,6 ezer eurót tehet zsebre. A bulvárlap úgy tudja, ezt egy háttérben meghúzódó, tőkeerős szponzor teszi lehetővé.

Az NB II két topcsapatánál az átlagos fizetés havi egymillió forint. Ennyit néhány kisebb költségvetésű klub legjobbjai is megkeresnek, de a többség ennél jóval kevesebbet vihet haza. - Nyilvánvalóan meg sem tudjuk közelíteni a Vasas és a Loki lehetőségeit, de látható, hogy játékban nincs óriási különbség - véli Vitelki Zoltán, a Kazincbarcika trénere. Náluk a Blikk szerint 200-300 ezer a havi átlagos fizetés, míg a legjobbak úgy 400 ezret kapnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tamtam, 2020.09.24 20:07

Szégyen. Való igaz nem az aki felveszi a pénzt, hanem aki adja. Szégyen, hogy idősek, családosok meg filléreznek a sokszoros áremelés miatt is. Az ellenzék is inkább ezzel törődne, mint azzal, hogy a külügyminiszter mivel utazik. /az legalább dolgozik a pénzéért/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.09.24 17:03

Nem az a hülye aki ezt a pénzt zsebre teszi, hanem az aki kifizeti.
Erre a produkcióra, és az üres stadionokra.
Felépült a Vasas vadiúj stadionja, csak szurkolók nincsenek akik kimenjenek.....

De a COVID bebizonyította, hogy szurkolók nélkül is lehet focizni. Csak ez Anglia és Spanyolország bajnokságaiban újdonság. Nálunk fel sem tűnt, hogy járvány van, a nézőszám nagyjából ugyanannyi volt, mint amikor nem volt járvány...XDDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html