Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tervek szerint a jövő évben kezdik meg a fiatal párok számára tervezett államilag támogatott lakások építését - idézte Ana Brnabic szerb kormányfő bejelentését a vajdasági Szabad Magyar Szó. A kormányfő elmondta, hogy a lakásokat fiatal tudósok, házaspárok és olyan fiatalok kapják, akiket "érdemes támogatni".

Arra a kérdésre, hogy ki dönti el, ki jogosult ezekre a lakásokra, a kormányfő azt felelte, a fiatalok szervezetei. "Azért, hogy ezen ne nekünk kelljen gondolkodni, hagytuk hogy a fiatalok szervezetei készítsenek egy tervet ezzel kapcsolatban. Ők dönthetnek arról, hogy kinek és hol szükségesek leginkább a lakások, ezek milyenek legyenek, és milyen feltételek alapján kaphatják ezeket meg.

A járvány ugyan lassította az ötlet megvalósítását, ám a résztvevők elhatározták, hogy lendületet adnak a projektnek. Remélik, hogy 2021-re már konkrét eredményeket mutathatnak fel, és megkezdődik a lakások építése. Brnabic arról is beszélt, hogy a kormány nyitott a fiatalokkal való párbeszédre, akikkel mostanában a középiskolai oktatás kötelezővé tételéről folyik eszmecsere.