Lángokban áll egy fél ország

Tovább nőtt az erdőtüzek száma Amazónia Brazíliához tartozó területein - derült ki a brazil űrkutatási intézet (INPE) közzétett jelentéséből.
Rácz Gergő, 2020. augusztus 2. vasárnap, 14:14
Fotó: Reuters

Az INPE szerint a latin-amerikai ország kilenc amazóniai államából idén júliusban 6804 erdőtüzet jelentettek, míg a múlt év ezen időszakában számuk 5318 volt, ez mintegy 28 százalékos növekedést jelent - írja az MTI nyomán az Infostart.

Egyedül csütörtökön a műholdak 1007 erdőtüzet jeleztek a térségből, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet brazil irodája szerint 15 év óta ez a júliusban mért legmagasabb adat.

Romulo Batista, a szervezet brazíliai szóvivője szerint a korábban elrendelt tűzgyújtási tilalom csak akkor lesz hatásos, ha megfelelően ellenőrzik a betartását. "A bűnözők nem éppen arról híresek, hogy (maguktól) betartják törvényeket" - tette hozzá Batista.

Elemzők emlékeztettek arra, hogy már a 2019-es év is katasztrofálisnak számított az esőerdőket pusztító erdőtüzek tekintetében. Tavaly 30 900 tűzvészt jelentettek, ez a 2018-as évhez képest 200 százalékos növekedést jelentett.

Július közepén Jair Bolsonaro brazil elnök négy hónapos tűzgyújtási tilalmat rendelt el az Amazonas őserdői védelmére. A tilalom vonatkozik a világ legnagyobb mocsaras területének számító Pantanalra is.

Bírálói gyakran vetik Bolsonaro szemére, hogy bátorítja az erdőirtást, az illegális fakitermelést, illetve a földek megnyitását mezőgazdasági használatra, beleértve a védett területeket is, a térség gazdasági kiaknázása érdekében pedig nem törődik a környezetvédelemmel.

A brazil kormány által május elején közzétett friss adatok szerint az idei év első négy hónapjában 55 százalékkal nagyobb erdőterületet irtottak ki Amazónia Brazíliához tartozó területein, mint a tavalyi azonos időszakban, ami több mint 1200 négyzetkilométernyi esőerdő elpusztítását jelenti. Az erdőirtások mértéke tavaly 11 éves csúcsra emelkedett.

Brazília területén található a világ legnagyobb esőerdője, az Amazonas térségének nagyjából 60 százaléka. Szakértők szerint a klímaváltozás feltartóztatásában kulcsszerepet játszik Amazónia megőrzése.

HOZZÁSZÓLÁSOK