A két politikus előzőleg az Oroszország, Kína és az Egyesült Államok részvételével folytatandó fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat, az orosz földön fogva tartott amerikaiak ügyét, az észak-koreai és a venezuelai helyzetet, a szíriai konfliktust, a terrorizmus problémáját, a palesztin kérdést és nem utolsósorban a közelgő amerikai választásokba történő esetleges külső beavatkozást vitatta meg.

A sajtókonferencián először szót kapó amerikai külügyminiszter hangsúlyozta: a Krím félsziget Ukrajna része, és - mint elmondta - ezt határozottan hangsúlyozta orosz kollégájának is, egyben felhívta a figyelmét, hogy Moszkvának tartania kell magát Kelet-Ukrajnában a korábbi megállapodásokhoz. Washington számára elfogadhatatlan mindenfajta beavatkozás a 2020-as amerikai választások folyamatába. "Egyértelműen megfogalmaztam elvárásainkat Oroszország felé". Bármely ország részéről is érje fenyegetés, Washington megteszi a megfelelő lépéseket a választás sérthetetlenségének biztosítására.

Szergej Lavrov megalapozatlannak nevezte az amerikai belpolitikába történő orosz beavatkozással kapcsolatos állításokat. "Erre még senki nem szolgáltatott számunkra bizonyítékokat, minthogy ilyen egyszerűen nem is létezik" - mondta. Ezzel összefüggésben megismételte a korábban már többször is hangoztatott orosz álláspontot, miszerint Moszkva nem avatkozott be a 2016-os amerikai választásokba. Alaptalannak nevezte az amerikai hírszerző ügynökségek erre vonatkozó következtetéseit. Úgy fogalmazott: "a gyanakvások hulláma öntötte el Washingtont".

Mike Pompeo nem hagyta válasz nélkül e megjegyzéseket. A hírszerzői jelentésekre utalva hangsúlyozta: "nem hisszük, hogy tévedésekről volna szó".

Lavrov kijelentette, hogy Oroszország lehetőséget lát az Egyesült Államokkal való kapcsolatok normalizálására. "A Moszkva ellen hozott szankciók senkinek sem használnak" Az orosz diplomácia irányítója kitért egy sor világpolitikai kérdésre is. Kifejtette, Moszkva tőle telhetően mindent megtesz, hogy Irán betartsa az atomalkuban foglaltakat, és aggodalmáról beszélt a palesztin-izraeli tárgyalások elakadása miatt, kritikusnak nevezve a helyzetet. Közölte azt is: Oroszország kész arra, hogy aktívan segítse a Washington és Phenjan közötti tárgyalások felújítását.

Moszkva készen áll az új START-szerződés - a hadászati fegyvereket csökkentő egyezmény - érvényességének meghosszabbítására is - hangoztatta. Mike Pompeo ezt azzal egészítette ki, hogy a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokba az amerikai álláspont szerint okvetlenül be kell vonni Kínát is. Elmondta továbbá, hogy a tárgyalásokon Lavrov javasolta az Egyesült Királyság és Franciaország bevonását is az új, stratégiai fegyverzetek korlátozásáról folytatandó tárgyalásokba.

Pompeo leszögezte azt is: a nem távoli jövőben várhatóan fontos, az amerikai-orosz gazdasági kapcsolatokat érintő bejelentést tesznek.

Pompeo és Lavrov kedden délután a Fehér Házban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel.