Az elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár. Nettó 60 ezer eurós listaár felett nincs kedvezmény.

A 600 millió eurós program mellett 300 millió eurót fordítanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, és 100 millió eurós beruházással legkevesebb 20 százalékra emelik az elektromos autók arányát az állami autóflottában. Az állam és a gyártók által fele-fele arányban finanszírozott programmal az elektromos autók aránya elérheti az 1 százalékos "kritikus tömeget", aminek révén állami segítség nélkül folytatódhat az elektromobilitás terjedése - mondta Alexander Dobrindt közlekedési miniszter.

A program a német ipar erősítését is szolgálja, célja a hazai kutatás-fejlesztés és gyártás ösztönzése, de versenysemleges, külföldi gyártók is részt vehetnek benne - tette hozzá Sigmar Gabriel gazdasági miniszter. A program májusban indul, és a források kiapadásáig vagy legkésőbb 2019-ig tart.

A nagyjából egymilliárd eurós program a német ipar erősítését is szolgálja, célja a hazai kutatás-fejlesztés és gyártás ösztönzése, de versenysemleges, külföldi gyártók is részt vehetnek benne - tette hozzá Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter. Eddig a német gyártók, a BMW, a Daimler és a Volkswagen jelezte, hogy csatlakozik. Németországnak az elektromobilitásban nemcsak a gyártást, hanem a piacot tekintve is vezető szerepre kell törnie. A támogatási program hozzásegít ahhoz, hogy "tömegcikké" váljék az elektromos autó, a német cégek az élre kerüljenek a harmadik és negyedik generációs akkumulátorok fejlesztésében és visszahozzák a Távol-Keletre áttelepített termelést Németországba.

Arra a kérdésre, hogy miért kell az adófizetők pénzéből a jómódú fogyasztókat támogató programot indítani, azt mondta: minden német közös érdeke, hogy hazájuk "sikeres ipari ország" legyen, mert csak így lehet megőrizni a jólétet, a társadalmi és ökológiai vívmányokat. Az autóipar az elektromobilitás és digitalizáció révén forradalmi átalakuláson megy keresztül, és egyáltalán nem biztos, hogy tíz év múlva is azok lesznek az ágazat meghatározó szereplői, akik most.

Németországban a 0,5 százalékot sem éri el az elektromos vagy hibrid meghajtású kocsik száma. Tavaly mintegy 25 ezer tisztán elektromos meghajtású és 130 ezer hibrid autót tartottak üzemben. A kormány 2009-ben elfogadott elektromobilitási fejlesztési stratégiájában azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra egymillióra emelkedjék a részben vagy teljesen elektromos meghajtású autók száma.