EP-választás után: lemond a német SPD vezetője

Távozik a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztségéből Andrea Nahles, a politikus ezt vasárnap közölte.
Domokos Erika, 2019. június 2. vasárnap, 12:14
Fotó: AFP - Daniel Roland

A Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kormányzó párt vezetője kiemelte: az utóbbi napokban világossá vált számára, hogy már nem rendelkezik a munkája folytatásához szükséges támogatottsággal. Ezért az elnökség hétfői és Bundestag-frakció keddi ülésén hivatalosan bejelenti távozását - adta hírül az MTI. Döntésével lehetőséget kíván teremteni ahhoz, hogy a párt "rendezett módon" gondoskodjon az utódlásról.

Andrea Nahles az egy héttel ezelőtti európai parlamenti (EP-) és brémai tartományi választás óta a bírálatok kereszttüzében áll. Pártja minden korábbinál gyengébb, 15,8 százalékos eredményt ért el az EP-választáson, Brémában pedig 73 éve először választást veszített, és várhatóan ellenzékbe szorul.

Andrea Nahles távozása veszélybe sodorhatja az Angela Merkel vezette kormányt, mert a szociáldemokratáknál felülkerekedhetnek azok az erők, amelyek szerint a nagykoalíció csak árt a pártnak, és inkább ellenzékben kellene próbálkozni a megújulással.

Az SPD a 2005-2009-es és a 2013-2017-es ciklus után alig tíz év alatt harmadszor lépett koalícióra a CDU/CSU-pártszövetséggel. Választói támogatottsága ez idő alatt folyamatosan csökkent, a gyengülést a tavaly tavasszal megalakult újabb nagykoalíciós kormány idején, a pártelnöki tisztségbe ugyancsak tavaly tavasszal megválasztott Andrea Nahles vezetésével sem sikerült megállítani.

A távozó pártelnök legfőbb szövetségese, Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter egy vasárnapi - Andrea Nahles közleménye előtt megjelent - lapinterjúban azt mondta: szerinte kizárt, hogy az SPD a következő Bundestag-választás után ismét együtt kormányozzon a CDU/CSU-val. Ez nem tenne jót sem a pártnak, sem a német demokráciának - mondta a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban.

Az SPD a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja, 1863-ban alapították. Andrea Nahles az első női vezetője. A tevékenységével szembeni bírálatok már hétfőn, az EP-választás és a brémai tartományi választás másnapján felerősödtek. A politikus bírálóinak engedményt téve bejelentette, hogy előrehozzák, már június elején megtartják a frakcióvezető-választást, amely a törvényhozási ciklus közepén, az idén szeptemberben lenne esedékes.

Akkor még azt hangoztatta, hogy ismét elindul a tisztségért, és sürgette, hogy álljon ki ellene mindenki, aki úgy érzi, hogy jobban tudná vezetni a szociáldemokrata képviselőcsoportot a Bundestagban.

Hivatalosan egyelőre senki sem jelentette be, hogy pályázik a pozícióra. A sajtóban megjelentek találgatások arról, hogy megpróbálhat visszatérni Martin Schulz, a párt korábbi vezetője és kancellárjelöltje, volt EP-elnök, aki azonban ezt cáfolta. Egy vasárnapi - a Welt am Sonntag című lapban, szintén Andrea Nahles közleménye előtt megjelent - interjúban is azt mondta, hogy nem indul a frakcióvezető-választáson, de kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy később esetleg vállalná-e a tisztséget - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK