Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fotókkal illusztrált cikkeiben a Mediapart azt írta, hogy Francois de Rugy a nemzetgyűlés elnökeként 2017-ben és 2018-ban állami pénzen luxus magánvacsorákat szervezett a hivatalában.

"A támadások és a médialincselés, amelynek családom ki van téve, oda vezetett, hogy hátralépjek. A védelmem érdekében szükséges erőfeszítések miatt nem tudom nyugodtan és hatékonyan ellátni azt a feladatot, amellyel a köztársasági elnök és a miniszterelnök megbízott" - írta a közösségi oldalon a francia miniszter, aki azt is bejelentette, hogy rágalmazás miatt feljelenti a Mediapart-t.

Egy év alatt ő a második környezetvédelmi miniszter, aki lemond, elődje, Nicolas Hulot tavaly augusztusban amiatt mondott le, hogy az ország lassan halad környezetvédelmi céljai elérésében.

Emmanuel Macron államfő - aki az elmúlt napokban még támogatásáról biztosította Francois de Rugyt - "tiszteletben tartja a minisztere személyes döntését azért, hogy szabadon tudjon védekezni" - jelezte a francia elnöki hivatal a francia hírügynökségnek.

Miután a környezetvédelem prioritást képez a francia kormány politikájában Francois de Rugy államminiszterként a miniszterelnök után a végrehajtó hatalom második legfontosabb tagja volt. Kedden délután kellett volna bemutatnia a környezetvédelmi átmenetről szóló törvénytervezetet a szenátusban, de az elmúlt napok leleplezései után a 45 éves politikus megjelenése tarthatatlanná vált a képviselők előtt. Márcsak azért is, mert a Mediapart a nap folyamán újabb leleplezést tett közzé, amely szerint Francois de Rugy 2013-ban és 2014-ben a képviselői költségtérítéséből fizette a tagdíját a Zöldeknél. Ez pedig a pártfinanszírozási törvény értelmében tilos, miután a költségtérítés adómentes.

A Mediapart cikksorozata július 10-én kezdődött, s a politikai uborkaszezon kezdetén óriási visszhangot kapott a francia közéletben. A lap tucatnyi vacsoráról számolt be a nemzetgyűlésben 2017 október és 2018 június között - amikor Francois de Rugy a nemzetgyűlés elnöke volt -, amelyeken homárt és drága borokat szolgáltak fel. A tíztől harminc főig terjedő vendégsereg Sévérine de Rugy, az akkori nemzetgyűlési elnök feleségének, a Gala című bulvármagazin újságírónőjének ismeretségi köréhez tartozott. A közösségi oldalakon leginkább kommentált felvételek közül az egyiken óriáshomárok láthatók, egy másikon Francois de Rugy felesége egy több mint száz eurót érő 2004-es Mouton Rothschild boros üveggel pózol, egy harmadikon pedig Francois de Rugy egy rózsaszirmokkal díszített asztalnál mosolyog.

A tárcavezető először elítélte "a hazug állításokat", ugyanakkor jelezte: megérti, hogy ilyen revelációk ellenérzéseket és értetlenséget váltanak ki a franciákban. Azt állította, hogy ezek nem baráti, hanem informális munkavacsorák voltak tudósokkal, vállalkozókkal és más közéleti személyiségekkel a nemzetgyűlés költségén, amelyek a tisztségéhez tartozó reprezentáció részét képezték.

A tényfeltáró cikkeket azonban nyolc hónappal a kormány szociális és gazdaságpolitikája ellen tüntető sárgamellényes mozgalom kezdete után a közvélemény olyannyira felháborodva fogadta, hogy a Köztársaság lendületben kormánypárton belül is vitát váltott ki, s a kormánypárti képviselők egy része kezdte elsőként követelni a miniszter távozását.

"Botrányos ez a történet. Éppen az ilyen dolgokat vetik szemünkre a sárgamellényesek. Félő, hogy megerősödik az a gondolat, hogy a miniszterek a közpénzen gazdagodnak. Jelképes szempontból ez nagyon súlyos" - idézte a Le Monde című napilap Emmanuel Macron pártjának egyik meg nem nevezett vezetőjét, aki nem tagadta felháborodását Rugy "hatalmas ostobasága" miatt.

Az ügy még nagyobb vihart kavart másnap, amikor a Mediapart azt írta, hogy Francois de Rugy 63 ezer eurós felújítást rendelt meg közpénzből a miniszteri szolgálati lakásában. A tárcavezető ekkor a Facebookon azzal érvelt, hogy a minisztérium, amelyben a szolgálati lakása is található, egy XVIII. században épült műemlékvédelmi épület, a felújítás magas költségei ezért "a hely nagyon különleges jellegének" tudhatók be.

A lap következő leleplezése az volt, hogy Francois de Rugy és kabinetfőnöke is szociális lakásokat bérel. Az internetes portál közzétette a szerződést, amely szerint 2016 július óta a nyugat-franciaországi Nantes közelében található Orvault településen a miniszter 531 euróért bérel egy kétszobás szociális lakást, miközben a jövedelme alapján nem jogosult ilyen bérleményre.

Francois de Rugy hétfőig azt hangoztatta, hogy nem kíván lemondani, de jelezte: visszatéríti a nemzetgyűlésben rendezett vacsora költségeit, amennyiben a kormány által elrendelt vizsgálat ezt szükségesnek találja. Az újabb cikkek után azonban benyújtotta a lemondását.