Bulgária jegybankelnöke, Iván Iszkrov, aki 12 évet töltött a központi bank élén, a parlamentnek küldött levelében közölte: július 10-ével lemond posztjáról - három hónappal mandátumának lejárta előtt - írja a WSJ. A lap szerint Iszkrovra nagy politikai nyomás nehezedett, miután az ország az 1990-es évek óta legsúlyosabb bankválságát éli át.

Tavaly júniusban az ország negyedik legnagyobb bankját be kellett zárni, betétesek ugyanis megrohanták a pénzintézetet, miután olyan hírek jelentek meg, hogy főrészvényese megcsapolta a bank forrásait. A 4 milliárd dolláros mérlegfőösszegű Corporate Commercial Bank (KTB) áprilisban csődbe ment. (Erről bővebben itt olvashat.) A bank működési engedélyét a szófiai jegybank azután vonta be, hogy független auditálók megállapították: mintegy 1,75 milliárd eurónyi pénz tűnt el a pénzintézetből. A hírek nyomán a befektetők más bankot is megrohantak.

A bankpánik miatt a jegybankot vádolták, hogy félrekezelte a válságot, ezért Iszkrov felajánlotta tavaly júliusban lemondását, de után később visszakozott.

A bolgár bankrendszer azonban a görög fejleményekkel szemben is törékeny, hiszen a görög bankoknak mintegy 30 százalékos részesedésük van a bolgár bankpiacon.

Iszkov levelében kitért arra is, hogy a BNB az elmúlt hónapokban minden lehetséges eszközt bevetett annak érdekében, hogy a görögországi fejlemények lehetséges negatív hatását a bolgár bankokra limitálja.

Jelenleg a bolgár bankoknak, beleértve a görög tulajdonban lévőket is, nincs görögországi kitettségük. Ez megvédheti őket bármilyen későbbi, Görögországgal kapcsolatos döntés negatív szcenáriójától. Mindazonáltal a görög adósságválság megoldása vélhetően hosszú időt vesz igénybe, így ez további potenciális bizonytalansági és feszültségi forrás marad - írta Iszkrov levelében, aki ugyanakkor a bolgár politikusoknál sürgette azt is, hogy július 10-re találják meg az utódját. A parlament várhatóan a következő hetekben szavazhat ezügyben - írja a WSJ.