Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt elnöke szerint Mateusz Morawiecki jelenlegi kormányfő téved, ha azt hiszi, hogy Lengyelország sikert ért a legutóbbi EU-csúcson - írta a gazeta.pl. A lengyelek felmentést kaptak az EU klímavédelmi stratégiájának végrehajtása alól. Lengyelországnak egyedüliként az EU 27 tagállama közül nem kell klimasemlegessé tennie gazdaságát 2050-re.

Tusk szerint ez eleve nem siker, ráadásul a varsói kormánynak hat hónap múlva be kell számolnia arról, hogy tényleg ki akar-e maradni a közös stratégia végrehajtása alól. A volt miniszterelnök finomította utódának azt a megjegyzését is, hogy Lengyelország nagy pénzekre számíthat az EU új klímavédelmi alapjából. Ez szerinte igazából akkor lenne igaz, ha vállalná a közös cél elérését.

Eközben Frederic Billet varsói francia nagykövet utólagos magyarázatot fűzött Emmanuel Macron államfő szavaihoz, amit a lengyel sajtó fenyegetésnek érzett Lengyelországgal szemben. Macron azt mondta, hogy Lengyelország abban az esetben zárná ki magát az európai szolidaritási mechanizmusokból, beleértve ebbe pénzügyi szolidaritást is (azaz a nyugatról keletre áramló anyagi támogatásokat), ha újabb egyeztetések után is ragaszkodna ahhoz az álláspontjához, ki akar maradni a közös klímavédelmi cél eléréséből. A francia államfő ugyanakkor úgy gondolja, hogy a varsói kormány végül elfogadja a 2050-es dátumot.