Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Gowin szerint a lengyel és a magyar kormány egyértelműen kiáll a további integráció mellet, viszont az egységes Európát a szuverén nemzetállamok együttműködési platformjaként fogja fel.

"Közben az EP-ben és az Európai Bizottságban akadnak olyanok, akik amolyan európai szuperállamról álmodoznak, amely fellett senki nem gyakorol demokratikus felügyeletet" - mondta a lengyel politikus, hozzáfűzve: ebbe sem a magyar, sem a lengyel kormány, valamint a nyugat-európai társadalmak egyre nagyobb része nem akar beegyezni.

Gowin úgy látta: a jövő évi EP-választások után az "európai szuperállam" támogatóinak aránya lényegesen csökkenhet. Kifejtette: a nyugat-európai országokban "a valóban euroszkeptikus pártok" élveznek egyre nagyobb támogatást.

"Mi, Mateusz Morawiecki kormánya, Orbán Viktor kormánya, eurorealista álláspontot képviselünk" - közölte Jaros³aw Gowin.

"Egységes Európát akarunk, ez viszont hazák Európája legyen!" - tette hozzá  a lengyel biztos.

Több lengyel vezető politikus szolidaritásáról biztosította a magyar kormányt szerdán, a Magyarország ellen az uniós alapszerződés hetes cikke szerint indítandó eljárást támogató EP-szavazás után. A lengyel külügyminisztérium közleménye szerint Lengyelország a Magyarországgal szembeni esetleges uniós szankciók ellen fog szavazni.

A fotó forrása: Shutterstock.