A berlini kormány az elhíresült dublini egyezménynek megfelelően vissza akar küldeni több ezer menekültet Lengyelországba, mivel ott léptek be az EU területére - írta a gazeta.pl. A szerződés értelmében minden bevándorlóval szemben ott kell lefolytatni a menekültkérelemmel kapcsolatos eljárást, ahol bejutott az unióba.

Közép-Ázsiából jöttek

Az ügyek többségében olyan tádzsik és csecsen menekültekről van szó, akik a lengyel-fehérorosz határon át érkeznek Lengyelországba, majd onnan azonnal továbbindulnak Németországba. Arra a szabályra játszanak, amely szerint ha valakit a menekültügyi eljárás kezdetétől számított hat hónap alatt nem küldenek vissza érkezése helyére, akkor új kérelmet nyújthat be.

A német belügyminisztérium képviselője azt mondta a Die Weltnek, hogy a lengyel föld érintésével érkezett csecseneket visszaküldik. Idén eddig 5386 ügyében küldték el Varsóba a visszafogadási kérelmet és majdnem 600 főt vissza is irányítottak Lengyelországba.

Elemzők szerint a német hatóságokat leköti a Szíriából érkezett százezrek ügyének kezelése, nincs erejük a csecsenekre és a tádzsikokra is.

Sértéssel felérő indok

Tádzsikisztán és Csecsenföld esetén azonos problémával kell megbirkózniuk az európai bevándorlási hatóságoknak. Mindkét állam stabil, ám üldözik az ellenzékieket. A csecsnek megsértődtek azon, hogy Varsó álláspontja szerint nincs okuk a menekülésre, hiszen az országukban nincs háború.

Ez olyan, mintha azt állítanánk, hogy Lengyelországban 1940-1943-ban, amikor nem folytak hadműveletek az ország területén nem volt háború. Csecsenföldön ugyan 2009-ben megszűntek a fegyveres harcok, de üldözik azokat, akik másként gondolkodnak, mint a hatalmon lévők.