Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyel kormány azt ígérte, hogy csütörtökön hivatalosan is kihirdetik az abortusz szinte teljes betiltását Lengyelországban - írja a 444.hu.

A tiltás ellen tavaly ősszel is komoly megmozdulásokat szervező, "a nők csapása" nevű civil szervezet már szerda estére is hirdetett tüntetéseket több nagyvárosba, így a varsói alkotmánybíróság épülete elé is, de csütörtökre újabb demonstrációkat ígértek. A tüntetéseket a járványügyi korlátozásokra hivatkozva a várakozások szerint a rendőrség megpróbálja majd feloszlatni.

A lengyel alkotmánybíróság kormánypárti képviselők beadványa alapján vizsgálta az egyébként is rendkívül szigorú abortusztörvényt, és tavaly ősszel megállapították, hogy ez még így is túl laza. Lényegében csak a bizonyított nemi erőszakból illetve vérfertőzésből fogant magzatok elhajtását engedélyezi, illetve ha a terhesség komplikációi az anya életét közvetlenül veszélyeztetik. A magzat betegsége, vagy életképtelensége viszont már nem lehet ok az alkotmánybíróság szerint abortusz végrehajtására.

A lengyel kormány mostanáig nem módosította a törvényt, mondván meg akarják várni az alkotmánybíróság részletes indoklását. A 154 oldalas dokumentumot szerdán hozta nyilvánosságra a testület, és ezért jelentette be a kormány, hogy csütörtökön már hatályba léptetik a szigorításokat.