Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Harminc évvel ezelőtt Leszek Balcerowicz lengyel közgazdász és szakértői csapata olyasmire készült, amit előttük nem csinált még senki: nyaktörő iramban át akarták alakítani az összeomló szocialista gazdaságot piacgazdasággá - vezeti fel a lengyel gazdasági reform atyjával készült beszélgetésre alapuló cikkét a Financial Times. Nem kis részben nekik köszönhető, hogy a lengyel gazdaság az elmúlt három évtizedben közel háromszorosára nőtt, még a tíz évvel ezelőtti világgazdasági válság alatt is bővülni tudott, és az egy főre eső lengyel GDP vásárlóerő-paritáson számolva megelőzte a görögöt és megközelítette a portugál mutatót.

Az akkori reformok, bár igen régen voltak, az idei októberi parlamenti választásokat megelőző kampány témái közt is szerepelnek. A közvélemény-kutatások szerint a párt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) áll győzelemre, amely szerint az átalakulás több kárt okozott az országnak, mint amennyi haszonnal járt. Igaz ugyan, hogy sok lengyel - főként akik vendégmunkásként Nyugat-Európában próbáltak szerencsét - olyan esélyeket kaptak a rendszerváltástól, ami azelőtt elképzelhetetlen volt, ám a PiS a veszteségeket célozza meg, azzal érvel, hogy a változás szociális ára túl magas volt és túl nagy hatalmat adott az országban megtelepedő külföldi tőkének.

Másként látják

Balcerowicz másként látja: 1989-ben a gazdaság szabadesésben volt, az infláció az eget ostromolta, ezért meg voltak győződve arról, hogy csak egy radikális sebészi beavatkozás segíthet az országon. - A politikusok persze aggódtak volna, hogy ez milyen tiltakozásokat fog kiváltani, ám engem az aggasztott, hogy az intézkedések, amelyeket hoztunk, nem lesznek elegendőek - fogalmazott az FT-nek nyilatkozva a szakértő, aki egyébként két kormányban dolgozott pénzügyminiszterként és egy cikluson át volt a varsói jegybank elnöke. - Ha a reformok hosszabb távon nem hoztak volna eredményeket, mindenekelőtt az életszínvonal javulását, az katasztrofális csalódást, politikai visszarendeződést okozott volna - tette hozzá.

A kezdeti nehézségekkel dacolva tartották magukat ahhoz, hogy a rögzített árakat felszabadítják, a zlotyt konvertibilissé teszik, a zombiszerű állami vállalatokat piaci viszonyok közé kényszerítik és utat nyitnak a külföldi tőke beáramlása előtt. A terv működött: a 600 százalékos infláció megszelídült, a boltok üres polcai megteltek áruval, a gazdaság összességében 1992 óta nem volt recesszióban. Az átalakulásnak azonban vesztesei is voltak - a legemblematikusabb ezek közül talán a szocialista rendszer megrengető sztrájkoknak helyet adó gdanski hajógyár, amely csődbe ment. A PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski pártja 2015-ös hatalomra kerülése után azt mondta: az új kormány elutasítja kártékony Balcerovicz balszerencsés gazdaságpolitikáját.

Szerencsétlen körülmények

Balcerowicz, aki elkötelezett liberális és a PiS éles bírálója, úgy véli, hogy aki a nagy anyagi egyenlőtlenségekről beszél, az megfeledkezik arról, a szocializmus idején az emberek két részre oszlottak: a pici kisebbségre, amelynek volt (némi) hatalma és a nagy többségre, amelynek semmi befolyása nem volt. Ami külföldi tőkét illeti, annak beengedése nélkül nem lett volna pénz a gazdaság átalakítására, és a külföldieknek nincs akkora befolyásuk Lengyelországban, amilyet egyes politikai erők láttatni akarnak.

Sokan úgy látják, hogy a PiS szociális ígérgetéseinek köszönhetően nyert négy éve, és azért marad majd hatalomba 2019 októbere után, mert nagy marékkal szórta az adófizetők pénzét szociális célokra. Balcerowicz vitatkozik velük: szerinte a szerencse segítette hatalomra Kaczynski pártját. A baloldal kiesett a parlamentből, így elveszett a PiS-ellenes szavazatok egy része, és a radikális jobboldal sikerrel használta ki, hogy a társadalmat sokkolta a 2015 nyarán Európát elözönlő közel-keleti bevándorlók látványa. Ezért úgy gondolja a PiS politikája, amely fittyet hány a jogállamiságra, nem a lengyel társadalom akaratát fejezi ki, hanem szerencsétlen körülmények eredője.

Mi a megoldás?

Vajon a rendszerváltás után létrehozott demokratikus intézményrendszer gyengesége tette-e lehetővé, hogy a kormánypárt könnyen kikezdhesse azt? - kérdezték az FT szerkesztői Balcerowicztól, aki szerint lehet ez is a háttérben, de nem ez a lényeg. Úgy véli, nincs olyan tuti rendszer, amely ellen tudna állni gátlástalan antidemokratáknak, akiket a jó szerencséjük hatalomhoz juttat. Látva az elmúlt négy év lengyelországi fejleményeit arra a következtetésre jutott, hogy az erős, jól szervezett civil szervezetek hálózata akadályozhatja meg a demokrácia lebontását. Részben ezért hozta létra saját, Civil Fejlesztési Fórum nevű szervezetét.