Az Európai Parlament szerdán elutasította a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást (ACTA), amely így nem léphet hatályba az EU-ban. A megállapodást 478:39 arányban szavazták le a képviselők, 165-en tartózkodtak. Az EP a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta most először élt azzal a lehetőséggel, hogy elutasít egy nemzetközi kereskedelmi megállapodást.

Nagyon örülök annak, hogy az EP követte az ajánlásomat, és elutasította az ACTA-t - mondta a szavazás után David Martin (szocialista, brit) jelentéstevő. Martin szerint ugyanis a megállapodás nem egyértelmű, félreérthető és ezért veszélyeztetheti a polgárok szabadságjogait. A képviselő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alternatív módot kell találni a szellemi tulajdonjog uniós védelmére, mivel az az uniós gazdaság "nyersanyaga".

A néppárti frakció részéről a svéd Christofer Fjellner a szavazás előtt azt kérte, hogy a Parlament halassza el a végszavazást az ACTA-ról addig, amíg az Európai Bíróság nem dönt arról, hogy a megállapodás összhangban van-e az uniós szerződéssel. Miután a többség elutasította a kérést, a képviselők egy része tartózkodott a szavazáson.

Az elmúlt hónapokban több tüntetést is rendeztek az ACTA ellen. Az EP-hez is több ezer kérés érkezett, hogy a képviselők utasítsák el a megállapodást. Az EP befogadott egy ilyen témájú petíciót is, amelyet 2,8 millióan írtak alá.

A hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás az EU és az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Japán, Mexikó, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr, Dél-Korea és Svájc közötti tárgyalások eredményeként született meg, célja pedig a szellemi tulajdonjogok hatékonyabb védelme, az online kalózkodás elleni fellépés és a hamis áruk importjának megakadályozása. A szerdai szavazás értelmében sem az EU, sem az uniós tagállamok önállóan nem csatlakozhatnak a megállapodáshoz.