Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Lech Kaczynski (60) lengyel államfő repülőgépszerencsétlenségben életét vesztette az oroszországi Szmolenszk közelében - jelentette az Interfax hírügynökség a szmolenszki terület kormányzójára hivatkozva.

Kaczynski Katinyba (Katyn) látogatott volna, hogy lerója kegyeletét az 1940-ben ott kivégzett több ezer lengyel emléke előtt.

Az elnökkel tartott a felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott Slawomir Skrzypek, a lengyel Központi Bank kormányzója, továbbá Jerzy Smajdzinski, a lengyel parlament alelnöke, és Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes.

Donald Tusk lengyel kormányfő szombaton bejelentette, hogy haladéktanul Szmolenszkbe utazik.

A katasztrófa után Bronislaw Komorowski ideiglenes lengyel államfő, a lengyel alsóház elnöke egyhetes nemzeti gyászt rendelt el Lengyelországban.

A lengyel kormányfő varsói sajtótájékoztatóján a háború utáni lengyel történelem legsúlyosabb katasztrófájának nevezte a Szmolenszk mellett történt szerencsétlenséget.

A miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után részvétét fejezte ki az elnök és a szerencsétlenül járt gépen vele utazók hozzátartozóinak. Tusk bejelentette: vasárnap délben Lengyelország-szerte kétperces némasággal emlékeznek meg a katasztrófa áldozatairól.

A kormányfő bejelentette azt is, hogy lengyel szakértők már a helyszínen dolgoznak a tragédia okainak megállapításán, és további szakértők utaznak Oroszországba. Ugyanakkor felszólította a nemzetet, hogy tartsa tiszteletben a Bronislaw Komorowski ügyvezető elnök, az alsóház elnöke által elrendelt egyhetes gyászt.

Mi történt?

Kaczynski gépe a nyugat-oroszországi Szmolenszk repülőterére tartva, leszállás előtt nem sokkal zuhant le. A lengyel külügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint a gép kigyulladt a becsapódást követően. A Tupolev Tu-154-es fedélzetén 97 utas tartózkodott, amelyből 88 a delegációhoz tartozott.

A szerencsétlenég ködös időben körülbelül 1,5 kilométerre történt a Szmoleszki repülőtértől. Anufrijev szerint a gép közvetlenül a kifutópálya előtt beleakadt a fák koronájába, ezért zuhant le, majd darabokra tört.

A Rosszija 24 tévéadó közlése szerint a szmolenszki Szevernij repülőteret kora reggel köd miatt lezárták, és a lengyel elnök gépét vezető pilótának javasolták, hogy Minszkben, vagy Moszkvában szálljon le. Ő azonban úgy döntött, hogy Szmolenszkben teszi le a gépet. A negyedik leszállási kísérlet során következett be a katasztrófa. 

Dmitrij Medvegyev orosz államfő utasítására kormánybizottság alakult a baleset körülményeinek kivizsgálására, a bizottság élén Vlagyimir Putyin kormányfő áll. A helyszínre indult Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és Igor Levityin közlekedési miniszter.

Előrehozott választások

A lengyel alkotmány értelmében az államfő feladatait a parlament alsó házának (szejm) elnöke, Bronislaw Komorowski veszi át, aki a jelenleg kormányon lévő párt elnökjelöltje is az idei választásokon - írja a Bloomberg.

A Reuters jelentése szerint Kaczinski halála politikai bizonytalanságot eredményezhet, mivel Lech Kaczynski ikertestvérével - aki a hírek szerint nem tartózkodott a gépen - jelentős politikai erőt képviseltek a lengyel politikában. A Bloomberg pedig megjegyzi, hogy a lengyel parlament alelnökének, Jerzy Smajdzinski halálával - aki a Baloldali Demokratikus Szövetség elnökjelöltjeként indult volna a választásokon - Lengyelország három legnagyobb pártjának elnökjelöltjei közül kettőt elvesztett a balesetben.

Ezzel szemben a Goldman Sachs egy elemzői megjegyzésében azt írta, hogy a tragikus kimenetelű baleset ellenére nem számítanak arra, hogy ez alapjaiban megrengetné Lengyelország politikai és pénzügyi stabilitását.

A lengyel választásokat eredetileg októberben tartották volna, amit most a szerencsétlenség miatt hamarabb kell megrendezni. A lengyel alkotmány 131. cikke értelmében ugyanis a szejm elnökének két héten belül ki kell írnia az előre hozott elnökválasztást, amelyet a kihirdetéstől számítva legkésőbb két hónapon belül meg kell tartani.

Az ügyvezető elnök ennek értelmében szombaton bejelentette: az alkotmány által megszabott határidőn belül kiírja az elnökválasztást.

A lengyel központi bank kormányzói feladatait átmenetileg Piotr Wiesiolek helyettes kormányzó látja majd el - mondta a Bloombergnek Maciej Antes, a jegybank szóvivője.