Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Bosszút! Bosszút! Vesszen a rezsim!"

- skandálta a tömeg az AFP francia hírügynökség helyszíni jelentése szerint. A tiltakozást a szervezők az "Ítélet napja" címszóval hirdették meg, a libanoni közösségi médiában pedig a tüntetésekkel kapcsolatban a leggyakoribb kifejezés, amelyet a tiltakozók használnak az, hogy "Akasszátok fel őket!".

A rohamrendőrség könnygázt vetett be a tiltakozók egy fiatal csoportja ellen, akik kövekkel és botokkal dobálták meg a rendőröket, és megpróbáltak áthatolni azon a kordonon, amellyel a rendőrség a parlamenthez vezető utat lezárta. A tömeg nagy része azonban az AFP szerint békés volt.

Nem sokkal korábban találkozott Michel Aun libanoni elnökkel, Haszan Diáb kormányfővel és Nabih Berri parlamenti elnökkel Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A politikus a Twitteren azt írta, hogy kifejezte az európaiak szolidaritását a libanoni néppel, egyben világossá tette, hogy a libanoni politikai erőknek együtt kell működniük egymással a közjó érdekében, és reformokat kell végrehajtaniuk.

Kormányzati épületekre támadtak

Nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg a libanoni külügyminisztérium épületét Bejrútban, melyet kikiáltottak a "forradalom főhadiszállásának".

A tévében élőben közvetített támadást akkor hajtották végre, amikor a biztonsági erők nagy erőkkel vonultak fel a belvárosban, ahol több ezer tiltakozó követelte a politikai elit távozását. Az ottani összecsapásoknak a libanoni vöröskereszt szerint mintegy 130 sebesültje van.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint több tucat tiltakozónak sikerült behatolni a külügyminisztérium épületébe, ahol a kormány és a politikai elit elleni jelszavakat skandáltak, és elégették Michel Aun államfő portréját. Az épület bejáratnál hatalmas transzparenst feszítettek ki, melyen az áll, hogy Bejrút a forradalom fővárosa.

"Itt kitartunk. Felszólítunk minden libanonit, hogy foglalják el az összes minisztériumot" - kiabálta egy hangosbeszélőbe egy tiltakozó az épületnél.

Libanon már a keddi robbanás előtt is hónapokon át forrongott. 2019 ősze óta hatalmas tüntetések voltak országszerte, az ország gazdasága és a libanoni font értéke mélyrepülésbe kezdett, és a tömegek követelték az általuk a válságért felelősnek tartott politikai elit távozását.

Kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött, és a hatóságok 19 embert őrizetbe vettek, köztük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőjét.