Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kikötő területén múlt kedden történt robbanásban több mint 170 ember vesztette életét és több mint hatezren megsérültek, a kormány lemondásra kényszerült. A parlament a szerencsétlenség után tartott első ülésén hozta meg döntését a szükségállapotról, széles hatáskörrel ruházva fel a hadsereget a növekvő népharag és politikai bizonytalanság közepette - olvasható a portálon.

Még lemondása előtt a kormány szükséghelyzetet rendelt el Bejrútban, felhatalmazva a hadsereget például arra, hogy kijárási tilalmat rendelhet el, megakadályozhatja a nyilvános gyűléseket, cenzúrázhatja a médiát, és a biztonságot veszélyeztető cselekmények gyanújával akár katonai bíróság elé állíttathat polgári személyeket. A tartósabb szükségállapot bevezetéséhez azonban parlamenti jóváhagyásra volt szükség.

A kormánydöntést bírálták emberi jogi szervezetek, mondván, hogy a polgári kormány is kibővített jogkörrel rendelkezik a koronavírus-járvány miatt. Egyesek bírálták a tüntetők elleni kemény katonai fellépést is, attól tartva, hogy a kibővített hatásköröket az ellenvélemények elhallgattatására használhatják fel.