Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gazdák szeretnék felgyorsítana a földrendezést és elérni az úgynevezett pótföldek zökkenőmentes kiadását, megerősíteni a szlovákiai termőföld, vízkészlet és erdő védelmét, valamint megállítani a mező- és erdőgazdaságban burjánzó korrupciót - írta a portál.

A Mezőgazdászok Kezdeményezése szerint a mezőgazdasági kisvállalkozóknak továbbra sem sikerült elfogadtatniuk követeléseiket. Ezért újabb traktoros tüntetést szerveznek, amely a kelet-szlovákiai Nagymihályból indul február 18-án, hétfőn, a konvoj pedig másnap érkezik Pozsonyba.

Elképzelhető viszont, hogy a jövő heti, hivatalosan is engedélyezett tüntetések alatt a földművelésügyi minisztériumban senki sem fogadja őket. Erre Gabriela Matecná szaktárcavezető utalt a héten.

Ráadásul a jövő héten kezdődik a szlovák főváros történelmének eddigi legnagyobb közeledési zűrzavara. Pénteken este ugyanis megkezdődik a D4-es autópálya és R7-es gyorsforgalmi út fővárosi szakaszának építése, ami miatt lezárják a Kikötői híd és a Bajkál utca kereszteződését, valamint a Mlynské Nivy utcát. A korlátozás két évig is eltarthat. Ha az amúgy is túlzsúfolt utakra a hét elején még a traktorok is megérkeznek, akkor valóban moccanni sem lehet majd Pozsonyban.

Az országos rendőrfőkapitány már figyelmeztette a gazdákat, hogy nem engedheti be őket a városba, de a tüntetők ennek ellenére jelezték, tántoríthatatlanok, és mindenképp be akarnak vonulni.