A japán fukusimai atomerőműben tavaly márciusban történt, első robbanása után az üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) vezetői igyekezték megakadályozni a további robbanásokat, a lehetséges megoldások között pedig felmerült, hogy tűzfegyverrel lyukat ütnek a reaktor épületén a nyomás kieresztése érdekében - számolt be a Bloomberg.

A nukleáris üzem és a Tepco vezetősége között a 2011. március 11-i földrengés és szökőár okozta válság alatt folytatott videokonferenciák anyagát e hét elején tette publikussá a társaság, amelyek zűrzavart és feszültésget mutatnak a mérnökök és vezetők között az alkalmazandó megoldásokat illetően.

A földrengés, majd az azt követő szökőár hatására föllépő nukleáris válság áramszüneteket és a sugárzás megugrását okozta, a hatóságok pedig több mint 160 ezer embert voltak kénytelenk kitelepíteni.

A felvételek tanúsága szerint az 1-es blokk március 12-i robbanása után felvetült, hogy a 3-as reaktor robbanását esetleg a hidrogén gáz fölszabadításával lehetne megelőzni. A videók szerint a vezetők lőfegyverek használatát is fontolgatták, illetve egy helikopter egy nagyobb objektumot dobott a reaktorházra, hogy az lyukat üssön rajta, noha maguk a javaslatot tévők is vadnak és abszurdnak nevezték azt.

A tervet végül nem valósították meg. Két nappal az első robbanás után a 3-as reaktorépületben is robbanások történtek, vagyis a beavatkozás okafogyottá vált.

Az erőmű és a központ közötti kommunikációt a válságos napokban rögzítő, több mint 150 órás felvételeken a Tepco személyigégi jogaik miatt több alkalmazott arcát felismerhetetlenné tette, neveiket kiretusálta, azonban néhány vezető beazonosítható maradt. A társaság mintegy másfél órányi válogatást tett a nyilvánosság számára is elérhetővé, a sajtó pedig szeptember 7-ig a teljes felvételhez hozzáférhet a Tepco központi irodájában.