Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Minszkben immár 12 hete tartanak a tüntetések a vitatott tisztaságú elnökválasztást követően. A héten Lukasenka részlegesen lezáratta az ország nyugati határait, leváltotta a belügyminisztert és kijelentette, hogy ha bármelyik tüntető kezet emel a tüntetéseket biztosító rendvédelmisekre, "az a legkevesebb, hogy kéz nélkül marad". Magas rangú rendőri vezetők kijelentették, hogy szükség esetén készek tűzfegyvert is bevetni a tüntetők ellen - írja az MTI.

Tüntetők tízezrei vonultak Minszken át legalább két oszlopban - jelentette a Nasa Niva című újság. A helyzet valóban aggasztó, és mindenki feszült - mondta telefonon az egyik nevének elhallgatását kérő tüntető a Reuters brit hírügynökségnek. "A rendőrség járművei állandóan a menet mögött járnak. Úgy tűnik, ahogy az emberek valamilyen összetűzésre készülnek".

A Vjaszna-96 jogvédő szervezet szerint 45 embert vettek őrizetbe. Egy szemtanú a Reutersnek elmondta, hogy a rohamrendőrség erővel oszlatta fel az egyik menetet, amikor a tüntetők elérték a város szélén lévő Kurapatit, a szovjet titkosrendőség által a sztálini időkben kivégzettek emlékművét.

Amikor az emberek elértét a Kurapati melletti mezőt, a rendőrségi autóbuszok felgyorsítottak, gyorsabb tempóra kényszerítve az embereket, majd hanggránátokat dobáltak, egyenesen a tömeg sűrűjébe - mondta el telefonon a nevének elhallgatását kérő szemtanú. Sok embert őrizetbe vettek. Mindez a nyílt mezőn történt, nem volt hová futni - tette hozzá a forrás.

Az ellenzéki közösségiportál-oldalakra feltett videofelvételek szerint a tömeg azt skandálta: "Hisszük, hogy győzhetünk, hogy győzni fogunk!" Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a tüntetők azt is skandálták Lukasenkára utalva: "Takarodj, te és rohamzsaruid!". A fővárosban nem működött az internetszolgáltatás a mobiltelefonokon, és rövid időre több metróállomást is lezártak.

A 66 éves egykori állami gazdasági igazgató augusztus 9-i ötödik - vitatott - újraválasztása óta soha nem látott mértékű tiltakozó mozgalom zajlik Fehéroroszországban, minden héten tüntetők tízezrei vonulnak az utcára a rendőri erőszak és a több ezer tüntető őrizetbe vétele ellenére. Szinte három hónappal az elnökválasztás után a helyzetből szemmel láthatólag továbbra sincs kiút, miután Aljakszandr Lukasenka nem hajlandó távozni. A múlt héten több személycserét hajtott végre, és a tüntetések ellen keményen fellépő minszki rendőrkapitányt nevezte ki belügyminiszternek.

A hatóságok a minszki rendszert támogató Oroszország kivételével lezárták a fehérorosz határokat. Vasárnaptól külföldi állampolgár közúton nem léphet fehérorosz területre. Az ellenzék Litvániába menekült vezetője, Szjvatlana Cihanouszkaja a héten országos sztrájkra szólított fel a hatalom sarokba szorítása érdekében. Vasárnap a volt elnökjelölt üdvözölte "a kormány terrorja elleni újabb békés menetet" - írja a hvg. az MTI-re hivatkozva.