Lukasenka az ultimátum lejárta előtt szétverette a tüntetéseket a rendrőséggel

A belorusz rendőrség villanógránátokat használt a tüntetők ellen vasárnap, amikor emberek tízezrei vonultak Minszk fővárosban az elnöki Palota felé Alekszandr Lukasenka elnök lemondását követelve. Éjfélig kapott határidőt a politikus, hogy lemondjon.
Szabó Dániel, 2020. október 25. vasárnap, 20:23
Fotó: Getty Images

Augusztus 9-én tartották választásokat Fehéroroszországban, amelyet vélhetően elcsalt a már majdnem 30 éve uralkodó Alekszandr Lukasenka, akit Európa utolsó diktátoraként szoktak emlegetni. Az ellenzék szerint 70 százalék feletti eredménnyel küldte el a nép az elnököt, míg az 80 százalék feletti támogatottságról beszél, amely a hivatalos végeredmény lett. Az elcsalt választások óta szinte minden nap vannak kisebb tüntetések az országban, hetente egyszer pedig tízezrek követelik a politikus lemondását.

Most sem volt ez másként: vasárnap is tízezrek tüntettek, hogy Lukasenka lemondását követeljék, és az elmúlt időszakhoz hasonlóan nem maradt el a rendőrség brutális válaszlépése sem. Könnygázzal és villanógránátokkal próbálták feloszlatni a tömeget, amely éjfélig adott haladékot a politikusnak, hogy elhagyja hivatalát.

A Vesna-96 emberi jogi csoport közölte, hogy eddig 128 embert vettek őrizetbe vasárnap, és az interneten megosztotta a nevek listáját. A belügyminisztérium szóvivője szerint még korai megmondani, hány ember sérült meg vagy hányakat vettek őrizetbe. "Csak reggelre tudjuk meg, hogy vannak-e sérültek" - írja a Reuters.

Tizenkét metróállomást bezártak, sisakos rohamrendőrök járőröztek az utcákon, és a mobilinternet-szolgáltatások megszakadtak Minszkben. Két újságírót őrizetbe vettek a tiltakozás előtt - közölte a helyi újságírók szövetsége.

Szvjatlana Tihanojszkaja, az ellenzék jelöltje az augusztusi választásokon már hónapokkal ezelőtt külföldre menekült. A száműzetéséből intézett felszólítást a belaruszokhoz, hogy hétfőn kezdjék meg a nemzeti sztrájkot, ha Lukasenka nem hajlandó elengedni az összes politikai foglyot, és lemond, hogy utat engedjen az új választásoknak.

"Ma 23: 59-kor lejár a Népi Ultimátum időtartama, és ha a követeléseinket nem teljesítik, a beloruszok országos sztrájkot kezdenek" - mondta nyilatkozatában.

Lukasenka jelezte, hogy figyelmen kívül hagyja az ultimátumot.

Az Egyesült Államok, az Európai Unió, Nagy-Britannia és Kanada szankciókat vezetett be egy sor belorusz vezető tisztviselő ellen, akiket az elnökválasztás nyomán csalással és emberi jogi visszaélésekkel vádolnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK