A döntés papíron lefutott dolog, Donald Trump ugyan közel hárommillióval kevesebb szavazatot szerzett, de jóval több tagállamban nyert Hillary Clintonnál, így elméletben 306 elektori szavazatra számíthat az 538 fős testületben, ahol 270 szavazatra van szüksége a győzelemhez.

A demokraták, illetve a Trump-ellenesek utolsó reménye, hogy 37 republikánus elektor meggondolja magát, így Trumpnak nem lesz meg a többsége az elektori kollégiumban - írja a 444.hu a Quartzra hivatkozva.

Ugyan az elektorok egy része már a választás másnapján szervezkedésbe kezdett, de a magukat az alapító atyák egyike, az elektori kollégium fő támogatója után Hamilton elektoroknak nevező csoport javarészt demokrata elektorokból áll, az ő szavazatuk pedig ez ügyben nem oszt, nem szoroz. Csupán annyiban van jelentősége, ha maguk mellé tudnak állítani még legalább 37 republikánus elektort is, ezzel patthelyzetet kialakítva a testületben.

Az elektori lázadás esélyét némileg növelték azok a hírek, amelyek szerint Oroszország egyértelműen Donald Trump érdekében avatkozott be az amerikai választási folyamatba. Az elektorok egy része épp ezért kezdeményezte, hogy még a szavazás előtt tájékoztatást kapjanak a történtekről az amerikai hírszerzés főigazgatójától, James Clappertől. Ezt azonban a legfrissebb hírek szerint nem kapják majd meg.

Ha az elektori kollégium mégse választaná meg elnöknek Donald Trumpot, akkor az amerikai képviselőháznak kéne elnököt választania úgy, hogy a képviselők nem egyénileg, hanem tagállamonként szavaznának az elnökről. Ez, a képviselőház összetétele alapján Trumpnak, illetve a republikánusoknak kedvez. Az igazán nagy kérdés az, hogy a Trumpot elutasító elektorok hogy szavaznak.

A szabályok szerint az elektori kollégium döntésképtelensége esetén a képviselők a három legtöbb elektori szavazatot kapó jelölt közül választhatnak elnököt.

Arra egyébként még nem volt példa, hogy az elektori kollégium megváltoztassa egy elnökválasztás végeredményét - bár arra már igen, hogy egy-két elektor ne arra szavazzon, akire mandátuma alapján kellett volna.