A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Portugália 100 milliárd eurót meghaladó kedvezményes hitelről köthet szerződést az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) − jelentette a helyi Diario Economico gazdasági napilap. Ez az összeg, amely negyedével nagyobb a korábbi becslésekben szereplő 80 milliárd eurónál, magában foglalna 10 milliárd eurót, amelyből feltőkésítenék a portugál bankokat − írta a lap forrásai megnevezése nélkül. A Publico napilap értesülése szerint az EU−IMF−ECB hármas a pénzintézetek Tier 1 tőkemegfelelési mutatójának megemelését várja ezért cserébe. A csomag részleteit már ma nyilvánosságra hozhatják, az biztos, hogy Portugália támogatásáról május 16-án tárgyal az EU pénzügyminisztereinek tanácsa.

Az unió vezetői biztosak akarnak lenni abban, hogy a június 5-ei választásokra készülő portugál pártok mindegyike elfogadja a kialkudott feltételrendszert − idézte a Publico Amadeu Alfatajt, Olli Rehn uniós pénzügyi biztos sajtószóvivőjét. Pedro Passos Coelho, a konzervatív párt vezetője a Financial Times hétfői értesülése szerint megerősítette, hogy támogatják az EU−IMF hitel elfogadását, véleménye szerint a leköszönő szocialisták túlzottan a megszorításokra koncentráltak, ahelyett hogy az állam méretét redukálták volna. További feltétele a portugál csomag elfogadásának, hogy Finnország is hozzájáruljon az eurózóna támogatásához, ami európai uniós források szerint várhatóan teljesül − jelentette a Dow Jones. A legutóbbi választásokon megerősödött euroszkeptikus Igaz Finnek pártjának egyes képviselői ugyan ellenzik a tervet, de ez remélhetően nem vezet vétóhoz. A finn parlament május 25-éig dönthet az ügyben, ami szükséges ahhoz, hogy Lisszabon még június közepe előtt megkaphassa az első hitelrészletet, ugyanis akkor jár le 4,9 milliárd euró értékű portugál államkötvény törlesztésének határideje.

A portugál lapok az elmúlt napokban arról is cikkeztek, hogy az alku része lehet a deficitcsökkentés feltételeinek könnyítése. A leköszönő kormány azt vállalta, hogy idén 4,6 százalékra szorítják le a költségvetési hiányt és már 2012-ben elérik a kritikus három százalékot. Az előbbit emelhetik, az utóbbit állítólag csak  2015-re kell majd elérnie az országnak, mivel az eredeti terv tartása túlságosan nagy növekedési áldozattal járna. Az Európai Bizottság forrásai tegnap nem erősítették meg ezt az információt a Reutersnek. Abban egyetértenek a szakértők, hogy a feltételek között lesz adóemelés és további kiadáscsökkentés is. A pénzt adó eurózóna-országok a munkaerőpiac reformját is elvárják majd, mivel az túl kedvező lehetőségeket kínál a munkavállalóknak − várhatóan visszaszorulnak a kollektív szerződések, és előtérbe kerülhetnek az egyéni munkavállalói megállapodások. Emellett előírják majd az ország versenyképességét szintén rontó nehézkes jogszolgáltatás átalakítását is.