A negyed évszázados névvita rendezése a jószomszédi kapcsolatok kialakítása mellett Macedónia európai integrációjának előrehaladása miatt is fontos lépés lenne. "A két országnak közösen kell megtalálni a megoldást. Nem akarom kioktatni az érintetteket" - fogalmazott az Európai Bizottság elnöke a Vesti.mk szkopjei hírportál szerint.

Juncker azt mondta, már akkor látta a változást, amikor leszállt a gépével Szkopjéban. A politikus arra utalt, hogy a névvita rendezése érdekében a macedón kormány megváltoztatta a szkopjei repülőtér elnevezését, az eddig Nagy Sándor nevét viselő légikikötőt Szkopjei Nemzetközi Repülőtérre változtatták. Emellett arról is döntöttek, hogy a macedón-szerb határt a macedón-görög határral összekötő autópályát is átnevezik, az eddigi Nagy Sándor nevet Barátságra cserélik.

Macedónia nem Makedónia

Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy az ország 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, az alkotmányában is meghatározott nevében azonban nem szerepel a Jugoszláviára történő utalás. A repülőtér és az autópálya nevének megváltoztatása is a névvita rendezését szolgálja.

A közös vasárnapi sajtótájékoztatón Zoran Zaev leszögezte: a névváltoztatási folyamat során Szkopje el tudna fogadni egy olyan megoldást, amely földrajzi jelzővel különböztetné meg hazáját a görög területektől. Nem mondott konkrét megoldási javaslatot, de a sajtóban korábban a Felső-Macedónia vagy az Észak-Macedónia nevek jelentek meg mint lehetséges új elnevezések a nyugat-balkáni ország számára.

"Kormányunk a tartós megoldás mellett kardoskodik, amely végleges megoldást jelenthet, ugyanakkor tiszteletben tartaná mindkét ország és mindkét nép identitását és büszkeségét" - húzta alá a macedón kormányfő.

Jean-Claude Juncker ötnapos látogatáson tartózkodik a Nyugat-Balkánon. Macedóniát követően Albániába, Szerbiába, Koszovóba, Bosznia-Hercegovinába és Montenegróba látogat. Az említett országok vezetőivel az EU nyugat-balkáni bővítési stratégiájáról és az egyes államok európai integrációs perspektívájáról tárgyal - írta az MTI.

A kép forrása: Pixabay.