A magyar és a kínai kormány vezetői letették a voksukat és a két ország katonai együttműködésének fejlesztése mellett tegnapi találkozójukon Pekingben - jelentette Winhua a hivatalos kínai hírügynökség. Csan Van-csüen védelmi miniszter és Hszü Csi-liang a Központi Katonai Bizottság elnökhelyettese Hende Csaba magyar hadügyminiszterrel tárgyalt.

Csang nagyra értékelte, hogy Magyarország kitartóan támogatja a pekingi vezetés egy Kína politikáját (amely szerint csak egy Kína létezik, amelynek része Tajvan is). Kína jó barátként és az Európai Unión belül fontos partnerként tekint Magyarországra. A védelmi miniszter szerint kölcsönös érdek a két hadsereg közti baráti együttműködés erősítése. Kína kész együttműködni ennek érdekében Magyarországgal.

Hszü hasonlóan nyilatkozott és Hende Csaba sem mulasztotta el leszögezni, milyen fontosak a kétoldalú katonai kapcsolatok, amelyeket szerinte is tovább kell fejleszteni. A magyar hadügyminiszter leszögezte, hogy a budapesti kormány tovább fogja erősíteni az együttműködést Kínával a békefenntartó missziókban is.