A lengyelek április végéig 24,9 milliárd zlotyt (1800  milliárd forint, négy négyes metró ára) kaptak az állami költségvetésből a Család 500+ program keretében - idézte a gazeta.pl a Család-, Munkaügyi és Társadalompolitikai Minisztérium adatát. A programot 13 hónapja vezették be, ezért a friss adat alapján megbecsülhető a vele kapcsolatos éves kiadás.

A szakminisztérium szerint a többgyerekesek anyagi támogatását szolgáló program összességében 2,6 millió családot és több mint 3,9 millió gyereket érint. Az idei költségvetésben 23,1 milliárd zlotyt szántak rá, ám ez a szakminiszter szerint is kevés. Tárcája úgy véli, hogy 24,5 milliárdra lesz szükség, a pénzügyminisztérium becslése szerint azonban az összeg meghaladhatja a 25 milliárd zlotyt is.

A hatalmas kiadás ellenére az ellenzéki pártok újabb s újabb ötletekkel állnak elő. A Polgári Platform (PO) szerint meg kellett volna szüntetni a hozzájutásnál azt a kikötést, amely szerint az első gyermek után nem jár. A gond csak az, hogy ez esetben a kétszeresébe kerülne a program.

A Modern nevű ellenzéki párt adókedvezménnyel helyettesítené az 500+ rendszert. A magyar szisztémához hasonlóan a családok minden gyermekük után leírhatnának adójukból évente 3000 zlotyt (220 ezer forint). A kedvezmény csak azoknak a családoknak járna, amelyeknél legalább az egyik szülő dolgozik. A párt becslése szerint ez a program hatmillió gyereket érintene és körülbelül évi 18 milliárd zlotyba kerülne az államnak.