Magyarország szomszédja lehet a következő válságdominó

Legnagyobb bankjának kimentése után Szlovénia lehet a hatodik eurózónatag, amely európai partnereihez fordulhat pénzügyi segítségért.
Kasnyik Márton, 2012. július 4. szerda, 09:55

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A kormánynak egyre nagyobb gondot okoz a megroggyant pénzügyi rendszer egyben tartása, ezért már a görög forgatókönyv megismétlődése fenyeget − mondta a múlt héten Brüsszelben vitatható bölcsességgel a szlovén miniszterelnök, Janez Jansa. A szlovén bankrendszer hosszú ideje az Európai Központi Banktól (ECB) kapott likviditásra támaszkodik, miközben a bankoknak sürgős szüksége van a feltőkésítésre, hogy megfeleljenek a szigorodó követelményeknek. Az ország legnagyobb bankja, a Nova Ljubljanska Banka feltőkésítésében nem volt hajlandó részt venni a pénzintézet második legnagyobb tulajdonosa, a belga KBC, így a hiányzó 500 millió eurót teljes egészében a fő tulajdonos államnak kellene állnia. A szlovén pénzügyminiszter szerint ráadásul ez csak a túléléshez kell: ahhoz, hogy az ECB-nek 1,2 milliárd euróval tartozó legnagyobb szlovén bank újra hitelezni is tudjon, lényegesen nagyobb tőkeinjekcióra lenne szükség.

Erre azonban külső támogatás nélkül aligha lesz lehetőség. A szlovén tízéves államkötvények hozama 6,1 százalékra ugrott a másodpiacon, miután egy hónapon keresztül folyamatosan meredeken emelkedett; ezzel már nincs távol attól a szinttől, ahol a korábban mentő csomagot kérő országok feladták a küzdelmet. A pénzügyi rendszer mellett a reálgazdasági konjunktúra is óvatosságra intheti a befektetőket, az OECD prognózisa szerint például 2 százalékkal zsugorodik idén a szlovén gazdaság. Szlovénia az egyetlen keleti EU-tag, amely a legtöbb mutató szerint leszakadóban van a nyugati országoktól. A tavaly a GDP 6,4 százalékára rúgó költségvetési hiány mérséklése érdekében a kormány 800 millió euróval csökkenti kiadásait, ami a kontinens más részeihez hasonlóan visszafogja a fogyasztást és rontja az üzleti bizalmat is. A GDP-arányos államadósság az eurózónába való belépés 47 százalékához képest idén várhatóan 55 százalékra ugrik.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2012.07.04 12:37

@Geza73:
Tudom régebben, 2 hónapja volt cikk, tájékozódjon!!! (Főleg 2011.12.23-2012.01.19 közötti résznél érdekes a diagram):
http://www.portfolio.hu/gazdasag/tobb_szazmilliard_forintot_bukunk_imf-hitel_nelkul.165925.html

Másik, januárból, ahol a 3-15 éves futamidő kamata veri alulról a 10%-ot:
http://gazdasagiradio.hu/cikk/73623/

Olvasgassa, hogy a lakosság mekkora kamatokért kaphatja az állampapírt. Van, amelyik 10% feletti.:
http://www.akk.hu/object.22395fab-38a0-4722-b48b-c8a8106fc19a.ivy

De minek is a tények ismerete?!?!?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

obsi, 2012.07.04 12:34

Nem-nem. A következő válság stációja: Franciaország.
Erre szavazott az Istenadta.
Majd jön Ausztria.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.07.04 12:29

A végén ott fogunk tartani, hogy az összes eurozóna tag a közös rendszerből menti meg magát... Kivéve Németország :))
Ezt az ECB csak pénznyomtatással fogja bírni.
Végül ez is módja annak, hogy gyengén tartsák az eurot és versenyképes legyen a zóna a világpiacon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.07.04 12:26

@Geza73:
Szerecsére tavaly volt az utolsó eurokötvénykibocsátásunk. Remélem addig nem is lesz több amíg az devizahiteleink aránya le nem csökken legalább 20%-ra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2012.07.04 12:08

@Geza73: Ha 6% -on adjuk el a devizakotvenyeket, akkor miert rosszabb az IMF fele 4-5% -os hitel?

Amugy segglyuk az euro "aldasos" hatasairol beszelt, amire rigolya reagalt. Ha Mo -on euro lenne, akkor nyilvan nem kene 9-10% -on forinthitelt felvenni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html