Magyarország visszavette a vezetést Európában

Az eurózónában a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta 11,5, az EU28-ban 10,2 százalékon alakult júliusban, vagyis stagnáltak a mutatók júniushoz képest, viszont éves összehasonlításban csökkenést mutatnak mind a valutaövezet, mind az egész EU esetében - közölte az Eurostat. Éves összehasonlításban újra a magyar adat mutatja a legnagyobb javulást.
Napi.hu, 2014. augusztus 29. péntek, 11:36
Fotó: Napi.hu

A munkanélküliségi ráta a valutaövezeti országokban a júniusihoz hasonlóan 11,5 százalékon állt júliusban, míg az egy évvel korábbi 11,9 százalékos rátához képest javulás látszik. Az EU 28 tagállamában az állástalanok aránya júliusban 10,2 százalék volt, akárcsak júniusban, az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban pedig 10,9 százalék volt.

Júniusban az Eurostat becslése szerint 24,850 millió állástalan volt az EU 28 tagállamában, ebből az eurózónában 18,41 millió embernek nem volt munkája. Júniushoz képest az EU-ban 41 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, míg az eurózónában nagyjából változatlan maradt. Tavaly júliushoz viszonyítva az állástalanok száma az EU-ban 1,63 millióval, míg az eurózónán belül 725 ezerrel csökkent.

A tagállamokat illetően a legalacsonyabb rátát Ausztriában és Németországban (4,9 százalék) mérték, míg a legmagasabb arány továbbra is Görögországban (2014 máájusi adatok alapján 27,2 százalék) és Spanyolországban (24,5 százalék) volt.

Magyarországon volt a legnagyobb esés

8 százalék alatt a magyar ráta
A KSH legfrissebb adatai szerint 2014 május-júliusi időszakában a munkanélküliségi ráta 2,2 százalékponttal, 7,9 százalékra mérséklődött. A 15-24 éves korosztályban 21 százalékos volt ebben az időszakban az állástalanok aránya, ami 6,8 százalékponttal alacsonyabb a KSH szerint, mint egy évvel korábban.

Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest a munkanélküliségi ráta 22 tagállamban esett, háromban emelkedett és szintén háromban stagnált. Az év/éves összehasonlításban a legnagyobb javulást Magyarország érte el, ugyanis a 2013 júniusa és 2014 júniusa között 10,4-ről 8,1 százalékra esett a munkanélküliségi ráta. Ez tavaly júliusban 456 ezer, míg idén júniusban 362 ezer állástalant jelentett. A második legnagyobb mértékű csökkenés Portugáliában volt, ahol 16,3-ról 14 százalékra esett a mutató. A legnagyobb javulást mutató országok között van még Horvátország, ahol 18,1 százalékról esett a ráta 16,2-re, Spanyolország, ahol 26,2 százalékról 24,5 százalékon állt a mutató, valamint Írország, ahol 13,1-ről 11,5 százalékra csökkent az állástalanok aránya.

Júliusban a legnagyobb növekedés ezzel szemben Finnországban volt, ahol 8,1-ről 8,7 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya, ezt Olaszország követi, ahol 12,1 százalékról 12,6-re nőtt a mutató, de itt található Luxemburg is, ahol 5,9 százalékról 6,3 százalékra emelkedett a ráta.

A fiataloknál is javul a helyzet

Ami a fiatalok helyzetét illeti, az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2014 júniusban a 25 év alattiak körében az EU 28 tagállamában 5,05 millióan voltak állás nélkül, amiből 3,327 millió az eurózónából került ki. Jó hír, hogy a 2013 júniusi adathoz képest 563 ezerrel csökkent a munkanélküli fiatalok száma az EU egészében, az eurózónában pedig 226 ezerrel. Ez azt jelenti, hogy 2014 júliusában a fiatalok munkanélküliségi rátája 21,7 százalékon állt az EU-ban, míg az eurózónában 23,2 százalékon állt az egy évvel korábbi 23,6 illetve 24 százalékhoz képest. Ez az Eurostat szerint az EU egészét illetően 2011 szeptembere óta, míg az eurózóna esetében 2012 júniusa óta nem látott alacsony érték.

Júliusban a legjobb helyzet Németországban volt, ahol mindössze 7,8 százalékos a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája, illetve Ausztriában, ahol 9,3 százalékos a mutató és Hollandiában, ahol 10,4 százalékon állt a ráta.

A legdrámaibb helyzet a júliusi adatok alapján Spanyolországban volt, ahol a 25 év alattiaknak 53,8 százalékának nem volt állása, valamint Görögországban, ahol 2014 májusi adatok alapján a fiatalok 53,1 százaléka volt állás nélkül, illetve Olaszországban, ahol 42,9 százalékon áll a fiatalok munkanélküliségi rátája.

Magyarországon a fiatalok munkanélküliségi rátája idén júniusban 21,3 százalékon állt, a májusi 20,7 és a 2013 júliusi 27,5 százalék után. Ez júniusra 70 ezer állástalan fiatalt jelentett a májusi 68 ezer, és a 2013 júliusi 87 ezer után.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tever kneif, 2014.09.01 10:37

ELEMEZZ !

Itt az új budapesti légijárat. 2014. szeptember 1., hétfő 9:29 Napi.hu

A dubaji Emiates, a világ negyedik legnagyobb légitársasága októberben indítja el első Budapest-Dubaj járatát.

ITT VAN MAGYARORSZAG GAZDASAGI es Penzügyi központkent valo elismerese Kelet-Közép-Európaban.



Budapest csodás. Európa hatodik leglátogatottab városa.

Budapestet Kelet-Közép-Európa egyik pénzügyi központjának tartják, Magyarország a régió ötödik legnagyobb gazdasága. A magyar főváros kedvező feltételeket kínál a külföldi befektetőknek. Budapest 4,3 millió turistát vonz évente, amivel Európa hatodik leglátogatottabb városa.

Az Emirates teherszállítási szolgáltatást is indít. A SkyCargo 12 tonna kapacitást kínál mindkét irányba. Magyarországról gépek, alkatrészek és élelmiszerek kelhetnek útra. A szállítási részleg emellett ruházati termékek nyersanyagok és elektronikai cikkek továbbítására is számít.

Az arab légitársaság 140 magyar állampolgárt foglalkoztat, köztük 114 légi kísérőt és nyolc pilótát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.09.01 09:57

@tever kneif: " A gyartashoz csak akarat es penz kell."

Ez így van, ebben nincs vita. A gond az, hogy pénz nincs, és úgy néz ki, hogy nem mostanában lesz.
Akinek pénze van az nem költi olyan üzletekre ahol nagy a bukás veszélye!! Te sem tennéd a saját pénzeddel.

A nemzeti érzelmű nagytőkéseink az államból - ha úgy tetszik a köznéptől lenyúlt pénzekből - élnek egészen jól. Miért kockáztatnának?

Egy versenypiaci megjelenés akkora rizikó amelyet a mélyen keresztény nemzeti elkötelezettségű nagyvállalkozóink nem vállalnak fel.

Nézd meg milyen sorsra jutott a VT, az Ikarus gabi bátyóval...
Ennyit a híres magyar hozzáértésről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tever kneif, 2014.09.01 09:46

@Abbe: A TESLA elektromos auto, minden nemü hatter nelkül mindenki meglepetesere megvalosult.
Ma mindenki gyarthatja, a technologia mindenki reszere hozzaferhetö, meg a magyaroknak is!
A gyartashoz csak akarat es penz kell.

A reszvenytarsasag alapitasa megoldhato. Innen szarmazik a penz.

Magyar befektetök, hol vagytok, nem az idegen reszvenyeket kell venni a tözsden, hanem a real, az igazi elö gazdasagba kell invesztalni, megpedig Magyarorszagon.

Hol vannak a befektetök, hol vannak az uttörök, mindenki masra var ?

Bizonyara a kormany is tamogatna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kozmix, 2014.08.31 20:06

@zappara: A legnagyobb gond az az adatokkal kapcsolatban, hogy pontosan kiderül belőlük, hogy 2010.-ben volt 4,5 millió aktív munkavállaló, közben eltelt 4,5 év, lett egy közmunkaprogram, és mégis a jelenlegi ráta ott van ahol van!!! És az a legszomorúbb, hogy akiknek kellene, azaz a hívőknek, pont ők nem akarnak a tényleges számokról tudomást sem venni, sőt még el is hiszik, bármekkora baromságokkal etetik őket!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.08.31 19:54

@tever kneif: Ha átélted Rákosit az csak annyit jelent, hogy kellően idős vagy, és nem kiáltottak ki nép ellenséggé...

Ha kellően idős vagy akkor azt is tudnod kellene, hogy az autógyártás a világ legdrágább tevékenységei közé tartozik.
Az Győri Audi felső vezetéséből jó néhány emberrel volt/van kapcsolatom.
Tőlük ismerem az általuk sokat hangoztatott mondást, miszerint úgy tudnák kifizetni a magyar államadósságot, hogy nem kellene eladniuk a családi ezüstöt.

Egyszerűbb, ha elhiszed, hogy még egy Trabant szintű autó gyártására sem lenne elég pénzünk! Az Opel Mokka kifejlesztése több millió euróba került. Szerinted fel tudnánk venni a versenyt? A magyar kisvállalkozók zömének még egy ISO 9000 minősítésre sincs pénze...Enélkül még beszállítás sincs, nemhogy önálló gyártás..

" Tulajdonkeppen HOL VAN A MAGYAR AUTO ?????"

Horváth Edével együtt még a gondolat is sírba szállt.
A régi vagongyárban volt olyan gépsor a motorgyáregységben, amelyiken élvonalbeli szgk. motorokat lehetett volna gyártani. Akkor a KGST miatt nem ment a dolog, most a pénztelenség miatt nem menne.
A dolog sajnálatos, de így alakult.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html