Erősen visszafogta a kelet-európai országok idei növekedésére vonatkozó várakozásait az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) legfrissebb növekedési előrejelzésében: a korábbi 2,5 százalék helyett már csak átlagosan 0,1 százalékos GDP-többletet vár a térségben. Magyarországra vonatkozóan 2 százalékos GDP-csökkenést valószínűsít erre az évre, és visszaesét várja Ukrajnában, a balti államokban és Törökországban is - jelentette az MTI. A román gazdaság a korábban várt 3 százalék helyett csak 1 százalékkal bővülhet a tavalyi 8 százalék után, a szlovák növekedés 7-ről 2,5 százalékra fékeződhet, a lengyel GDP 1,5 százalékkal gyarapodhat, a cseh stagnálhat. A volt szovjet tagköztársaságokat és az európai exszocialista országokat tekintve elmondható, hogy a magyarországinál súlyosabb recesszió csak a balti államokban és Ukrajnában várható - a lett és az ukrán GDP 5 százalékkal eshet vissza. Az EBRD működési területének országai a világgazdasági lassulás teljes hatását érzik, főleg, mert a térség növekvő mértékben integrálódott a világgazdaságba - mondta a bank fő közgazdásza, Erik Berglof. Úgy vélte, javulás jövő év elejétől várható, persze - tette hozzá - sok függ a világgazdasági klíma alakulásától. Tavaly tavasszal, amikor még csak az Egyesült Államokból indult pénzügyi piaci válság érződött a nyugati világban, a legtöbb elemző még ellenkező véleményen volt: úgy vélték, a közép- és kelet-európai országok éppen azért úszhatják meg a válságot, mert pénzügyi rendszerük viszonylag fejletlen, kevéssé fonódott össze a nyugati pénzügyi rendszerekkel és technikákkal, a keleti pénzintézetek nem fektettek be azokba a származékos értékpapírokba, amelyek a válság lavináját elindították. A pénzügyi válság okozta világgazdasági visszaesés azonban megváltoztatta a körülményeket. A közép- és kelet-európai országok gazdasági növekedése erősen függ a nyugat-európai exportlehetőségektől, a volt szovjet köztársaságok egy részét pedig az általuk exportált energiahordozók és nyersanyagok árcsökkenése sújtja - írták az EBRD elemzői. Az EBRD szerint döntős fontosságú lesz a nyugat-európai bankok viselkedése is, hiszen ezek kezében van a kelet-európai bankrendszer jelentős része. A londoni nemzetközi pénzintézet szerint azoknak az országoknak a gazdasági növekedése maradhat gyors, amelyeknek nincsenek szoros kereskedelmi kapcsolataik a fejlett világgal: Türkmenisztáné, Tadzsikisztáné, Üzbegisztáné, Mongóliáé.