Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A munkanélküliségi ráta a valutaövezeti országokban 2014 decemberében 11,4 százalékra mérséklődött a novemberi 11,5, és a 11,8 százalékos 2013-as decemberi szintről. Az EU 28 tagállamában az állástalanok aránya decemberben 9,9 százalék volt a novemberi 10, illetve a 10,6 százalékos egy évvel azelőtti hasonló időszakhoz képest. Ez az első alkalom, hogy az EU28 munkanélküliségi rátája 10 százalék alá esett 2011 októbere óta - jegyzi meg az Eurostat.

Decemberben az Eurostat becslése szerint 24,056 millió állástalan volt az EU 28 tagállamában, ebből az eurózónában 18,129 millió embernek nem volt munkája. Novemberhez képest az EU-ban 228 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, míg az eurózónában 157 ezres csökkenést mért az uniós statisztikai hivatal. 2013 decemberhez viszonyítva az állástalanok száma az EU-ban 1,71 millióval, míg az eurózónán belül 693 ezerrel csökkent.

Németország az élen

A tagállamokat illetően a legalacsonyabb rátát Németországban (4,8 százalék) és Ausztriában (4,9 százalék) mérték, míg a legmagasabb arány továbbra is Görögországban (2014 októberi adatok alapján 265,8 százalék) és Spanyolországban (23,7százalék) volt.

Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest a munkanélküliségi ráta 24 tagállamban esett, háromban - Finnországban (8,3-ról 8,9 százalékra), Olaszországban (12,6-ról 12,9 százalékra) és Franciaországban (10,2-ről 10,3 százalékra) - emelkedett és Belgiumban stagnált.

Az év/éves összehasonlításban a legnagyobb javulást már nem Magyarország, hanem Észtország érte el, miután 2013 novembere és 2014 novembere között 9-ről 6,6 százalékra esett a munkanélküliségi ráta. A második legnagyobb esés Bulgáriában volt, ahol 2013 december és 2014 december között 12,8-ról 10,8 százalékra csökkent a mutató, a harmadik helyen Görögország áll, ahol 2013 októbere és 2014 októbere között 27,8 százalékról 25,8 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

Magyarország még mindig az élbolyban van, de már csak a negyedik legjobb eredményt tudja felmutatni ebben a relációban, miután hazánkban 2013 november és 2014 november között 9,3 százalékról 7,3 százalékra csökkent a mutató. Ez 2013 novemberében 406 ezer, míg 2014 novemberében 325 ezer állástalant jelentett.

A fiataloknál tovább javul a helyzet

Ami a fiatalok helyzetét illeti, az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2014. decemberében a 25 év alattiak körében az EU 28 tagállamában 4,96 millióan voltak állás nélkül, amiből 3,289 millió az eurózónából került ki. Jó hír, hogy a 2013 decemberi adathoz képest 464 ezerrel csökkent a munkanélküli fiatalok száma az EU egészében, az eurózónában pedig 168 ezerrel. Ez azt jelenti, hogy 2014 decemberében a fiatalok munkanélküliségi rátája 21,4 százalékon állt az EU-ban, míg az eurózónában 23 százalékon az egy évvel korábbi 23,1 illetve 23,9 százalékhoz képest.

Decemberben a legjobb helyzet Németországban volt, ahol mindössze 7,2 százalékos a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája, illetve Ausztriában, ahol 9 százalékos volt a mutató és Hollandiában, ahol 9,6 százalékon állt a ráta.

A legdrámaibb helyzet a decemberi adatok alapján Spanyolországban volt, ahol a 25 év alattiaknak 51,4 százalékának nem volt állása, valamint Görögországban, ahol 2014 októberi adatok alapján a fiatalok 50,6 százaléka volt állás nélkül, Horvátországban, ahol 2014 utolsó negyedévében a fiatalok 44,8 százalékának nem volt munkája, illetve Olaszországban, ahol 42 százalékon állt a fiatalok munkanélküliségi rátája.

Magyarországon a fiatalok munkanélküliségi rátája 2014 novemberében 18,9 százalékon állt, az októberi 19,5, és a 2013 novemberi 23,5 százalék után. Ez 2014 novemberében 63 ezer állástalan fiatalt jelentett az októberi 65 ezer, és a 2013 novemberi 76 ezer után.