A 67 éves politikust öt különböző ügyben állították bíróság elé, most még csak az első pernek értek a végére, ráadásul Najib a fellebbezési lehetőséggel is élni fog - írta a 444.hu a Guardian alapján.

A kedden meghozott ítélet hét vádpontban állapította meg a bűnösségét: ez alapján közel tízmillió dollár vándorolt egy állami befektetési alaptól, közbeiktatott szereplőkön keresztül a politikus személyes számláira.

A Razak hétfőn arról posztolt a Facebookon, hogy ha bűnösnek találják, meg fogja támadni az ítéletet, és felkészült, hogy a végsőkig harcoljon.

A volt miniszterelnök 800 ezer dollárt költött ékszerekre Olaszországban egyetlen nap alatt, néhány hónappal később pedig 108 ezer dollárt vert el egy hawaii Chanel butikban.  Razak ártatlannak vallotta magát, szerinte ezek a vásárlások hivatalos célt szolgáltak, őt pedig az 1MDB befektetési alapnál vezették félre, ahol azt állították, a pénzt a szaúdi királyi család küldte ajándékba.

A gyanú szerint összességében 4,5 milliárd dollár tűnt el az 1MDB-től, ebből több mint 700 millió vándorolhatott a korábbi miniszterelnök számláira.