Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tájékoztatás szerint a gyilkossággal gyanúsított orosz Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov, valamint az ukrán Leonyid Harcsenko ellen jövő márciusban indul per Hollandiában. A gyanúsítottak a gépet megsemmisítő, mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vettek részt.

A nyomozócsoport közölte, hogy Girkin az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredese, 2014 nyarán a szakadár "Donyecki Népköztársaság" (DNR) "védelmi minisztereként" szolgált. Dubinszkij a DNR katonai hírszerző ügynökségének vezetője volt, míg Pulatov az ügynökség egyik alosztályát irányította. Az ukrán Harcsenko pedig a katonai hírszerző ügynökség felderítő osztagának vezetője volt.

A nemzetközi nyomozócsoport felkéri az orosz kormányt, hogy járuljon hozzá a jelenleg területén tartózkodó gyanúsítottak kihallgatásához. Elképzelhető azonban, hogy Moszkva nem adja ki őket, ezért a tárgyalás várhatóan nélkülük zajlik majd - tették hozzá.

A Malaysia Airlines Boeing típusú repülőgépét Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat 2014. július 17-én. A gép a levegőben darabokra tört, majd lezuhant, a fedélzeten lévő mind a 298 ember meghalt, köztük 196 holland állampolgár.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatában "fontos mérföldkőnek" nevezte a nyomozócsoport bejelentését, amely hozzájárul "a teljes igazság felderítésére irányuló erőfeszítések, és az igazságszolgáltatás biztosításának sikeréhez. Kijelentette, teljes mértékben bízik a vizsgálat és a holland jogrendszer függetlenségében és szakszerűségében. A nyomozócsoporttal minden országnak együtt kell működnie az igazság, az igazságosság és az elszámoltathatóság érdekében - tette hozzá.

Az ukrán titkosszolgálat hivatalosan is meggyanúsított 4 személyt

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerdán hivatalosan meggyanúsította Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov orosz, valamint Leonyid Harcsenko ukrán állampolgárokat a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben. Az SZBU sajtóközleményében hozzátette, hogy még tart a pert előkészítő vizsgálat.