Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 35. áldozat egy 39 éves brassói nő, aki - mindössze két hete - ápolóként dolgozott az erdélyi város gyermekkórházában. Szeptemberben megbetegedett, kiderült, hogy kanyarója van, ennek szövődményeként súlyos agyhártyagyulladás lépett fel. Több napig kómában volt, majd meghalt - írta az MTI.

Az INSP által pénteken közzétett statisztikából kiderült, hogy a kanyaró eddigi 35 romániai halálos áldozata közül egyik sem kapta meg a védőoltást, közülük 16 nem töltötte be első életévét. Az áldozatok között négy kamasz és három felnőtt van.

Eddig országszerte 9670 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta. Az elmúlt héten a legtöbb új kanyarós esetet (10-et) Kolozs megyéből jelentették. Az INSP honlapján közölt összesítésekből látszik, hogy a járvány terjedése alábbhagyott: míg áprilisban még heti 200-at is meghaladta az új esetek száma, augusztus óta nem éri el a százat, szeptember óta pedig az ötvenet.

A bukaresti kormány az utóbbi hónapokban javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

Címlapkép forrása: Shutterstock.com