Már az EU-nál van az olasz költségvetés

Az Európai Bizottság megkapta határidőig a módosított jövő évi olasz költségvetési tervezetet, amelyet értékelni fog november 21-én a többi euróövezeti ország büdzséterveivel együtt - közölte szerdán a brüsszeli testület.
Dzindzisz Sztefan, 2018. november 14. szerda, 13:49
Fotó: Shutterstock

Sajtóértekezletén Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, mindössze annyit mondott, hogy elemezni fogják a tervezetet, és egy hét múlva közzéteszik a véleményüket. Nem adott választ arra az újságírói kérdésre sem, hogy az értékelés mellett várható-e túlzottdeficit-eljárás megindítása Olaszországgal szemben.

A római kormány előző este bejelentette, hogy a brüsszeli felszólítás ellenére sem változtatnak a költségvetési hiányra és a növekedésre vonatkozó előirányzataikon.

Az Európai Bizottság október 23-án az aggályosnak tartott költségvetési tervezete módosítására szólította fel az olasz kormányt, kiemelve, hogy az abban szereplő számok közel sem felelnek meg a korábbi uniós ajánlásoknak és római kötelezettségvállalásoknak. Ezen értékelést az euróövezeti tagállamok pénzügyminisztereinek tanácsa is osztja. A kitűzött határidő kedden éjfélkor járt le. Ez volt a legelső alkalom, hogy a bizottság visszautasította valamelyik tagállam büdzsétervezetét.

Uniós tisztségviselők korábban arról számoltak be, hogy korrekció hiányában a bizottság a vártnál korábban, november 21-én túlzottdeficit-eljárást kezdeményezhet Olaszország ellen. Amennyiben ezt jóváhagyják a tagállamok pénzügyminiszterei, akkor szankciókat is elfogadhatnak. A büntetés összege elméletileg a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékát is elérhetné, ez 3,4 milliárd euróra rúgó összeg lenne.

Az alapvető probléma, hogy az új populista olasz kabinet az elődjénél lényegesen magasabb hiánycélokat tűzött ki a következő három évre, ráadásul véget akar vetni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatoknak.

Olaszország államadóssága 2,3 ezer milliárd euró, a GDP 131 százaléka, ami a második legmagasabb arány az EU-ban, s több mint a duplája a hatvan százalékos uniós plafonnak.

Bármi is legyen végül a politikai huzavona eredménye, szakértők szerint a helyzet fokozza a piaci bizonytalanságot az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságával szemben.

HOZZÁSZÓLÁSOK