Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról június 23-án tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - referendum óta heti rendszerességgel tesznek közzé "recessziófigyelő" gyorselemzéseket (UK Recession Watch). Pénteken ismertetett új előrejelzésük szerint változatlanul 20 százalékra taksálják a recesszió kockázatát a brit gazdaságban.

Ez már javított becslés, a ház ugyanis a népszavazás utáni első helyzetértékeléseiben még 30 százalékos esélyt adott a brit recesszióra, ezt egy hónapja 25 százalékra, a múlt héten 20 százalékra csökkentette. Az Oxford Economics londoni elemzői emlékeztettek, hogy a feldolgozószektor és az építőipar aktivitását mérő legutóbbi beszerzésimenedzser-indexek (BMI) javultak, a brit hazai össztermék (GDP) csaknem 80 százalékát adó szolgáltatási szektor szeptemberi BMI-mérőszáma viszont valamivel elmaradt az augusztusitól.

A londoni piacok kilengésekkel terhelt hetet zárnak: a font egyetlen hét alatt 4 százalékkal gyengült az euróval szemben és 5 százalékkal a dollárhoz képest, a brit állampapír - gilt - hozama pedig 20 bázisponttal megugrott, miután Philip Hammond pénzügyminiszter a költségvetési szigor lazítására tett utalást. Az Oxford Economics mindent egybevetve "szerény", 0,3 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést vár a brit gazdaságban a harmadik negyedévre.

A politikai felhajtás mér csapást a fontra

Egy másik nagy londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics péntek esti hétzáró "Brexit-figyelő" helyzetértékelésében (Brexit Watch) szintén a font megpróbáltatásait emelte ki. A ház elemzői szerint Theresa May brit miniszterelnök beszéde a kormányzó Konzervatív Párt e héten Birminghamben tartott éves kongresszusán arra utalt, hogy a kormány a bevándorlás ellenőrzés alá vonását helyezi gazdaságpolitikája előterébe és középpontjába, és emiatt gyakorlatilag garantált, hogy Nagy-Britannia nem fog hozzáférni az EU egységes belső piacához, miután kilépett az Európai Unióból.

Az ezzel összefüggésben ismét erősödő piaci Brexit-idegesség legfőbb áldozata a font volt, amelynek árfolyama kereskedelmi súlyozású bázison számolva a 2008-as pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint most - írták a Capital Economics londoni elemzői.

A pénteki ázsiai kereskedésben bekövetkezett "villámkrach" után - amikor a font két perc alatt 6 százalékot zuhant, mielőtt valamelyest visszakapaszkodott volna - a befektetők most már attól tartanak, hogy a font tovább eshet, és ez akár potenciális fontválsághoz is vezethet.

Jóllehet a hirtelen pénteki zuhanást később több piaci szereplő egy hibás kereskedési algoritmussal magyarázta, a font azóta sem tért vissza korábbi árfolyamszintjére, és a piacon már megfigyelhető, hogy a befektetők egyre több védőpozíciót vesznek fel a font további zuhanása ellen - fogalmaztak.

A ház szerint a fonttal kapcsolatos pánik valamelyest eltúlzott lehet, de a cég elemzői is további gyengülésre számítanak, bár rendezettebb formában: pénteki előrejelzésük szerint a font jövőre 1,20 dollárig gyengülhet az 1,24 dollár körüli mostani szintekről.