Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A 90 országban mintegy ezer elemző megkérdezése alapján összeállított index értéke 60,0 pontra süllyedt a legutóbbi, három hónappal ezelőtti felmérés során mért 73,4 pontról. Az elkövetkező hat hónapra vonatkozó kilátások megítélése még rosszabb, mint a jelenlegi helyzet megítélése: az előbbi részindexe 52,6, az utóbbié 67,6 pont.

Ebben a helyzetben az IMF újabb országokkal tárgyal készenléti hitelről. Izlanddal még a múlt hét végén megszületett a megállapodás, amit az igazgatótanács tegnap hagyott jóvá. A szigetország 2,1 milliárd dollár hitelt kap két évre, ami elsősorban a nemzeti valuta stabilizálására, az összeomlott bankrendszer megerősítésére és a bizalom helyreállítására szolgál - hangsúlyozza az IMF közleménye.

Az izlandi bankokban ragadt több milliárd dollárnyi betét bel- és külföldi tulajdonosai ezzel azonban még nem jutnak hozzá pénzükhöz. Az IMF 1976 óta most először nyújt hitelt nyugat-európai országnak. A bejelentés nyomán Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia közölte, hogy együttesen 2,5 milliárddal megfejelik az IMF-hitelt.

A sorban Pakisztán következik, amellyel az iszlámábádi kormány várakozásai szerint még ezen a héten megszülethet a 7,6 milliárd dolláros IMF-hitelről szóló megállapodás. Az országot államcsőd fenyegeti, miután 3,5 milliárd dollárra apadt valutatartalékai nem elegendőek ahhoz, hogy törlessze esedékessé váló tartozásait.

Törökország ugyancsak készenléti hitelről tárgyal a nemzetközi szervezettel, miután a korábbi hitelmegállapodás idén májusban lejárt. A 20-40 milliárd dolláros hitel, mint ankarai kormányilletékesek elmondták, inkább egyfajta biztonsági tartalékként szolgál a romló gazdasági helyzet közepette, hogy növelje a bizalmat a török gazdaság iránt.

A sor tegnap újabb állammal bővült: a lett kormány közölte, hogy tárgyalásokat kezd az IMF-fel és az EU-val egy stabilizációs célú hitelről. Putyin miniszterelnök viszont bejelentette, hogy Oroszország egymilliárd dollárt ad az IMF-nek a hitelek finanszírozásához.