A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) szerdán jelentette be, hogy napi 32,5-33 millió hordóra korlátozza a termelést a jelenlegi, becslések szerint 33,24 millió hordós napi szintről. A tagállamoknak 2008 óta első ízben sikerült ilyen megállapodásra jutniuk.

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szerint előzetes megállapodásról van szó, nem tudni, mely országokat érinti a napi 700 ezer hordós csökkentés, erről a novemberi ülésen Bécsben döntenek majd, ahol Oroszország is jelen lesz.

Már a várható csökkentésről szóló hírnek is jelentős hatása volt az olajárakra, a 45,8 dolláros hordónkénti ár 49 dollárra is felugrott a Brent esetében pár óra alatt. Megjegyezte, novemberig mindenképpen túltermelés lesz, így az olajár a hordónkénti 50 dolláros szintet, ami magyar szempontból fontos, várhatóan nem fogja átlépni. Tényleges kitermelés-csökkentési döntés esetén azonban 50-60 dolláros olajár is elképzelhető.

Fordított az adóirány

Magyarországon a jövedékiadó-törvény módosítása értelmében negyedévente változik az adó szintje, így "teljesen mindegy", hogy 50 vagy 60 dollár lesz az olajár novemberben, december 31-ig biztosan magasabb jövedéki adóval kell számolni az üzemanyagáraknál. Megjegyezte, a kontraciklikusság miatt nem szerencsés az új adózási rendszer, mert egy esetleges 60-70 dolláros olajárnál is ugyanúgy rajta marad az adó az üzemanyagokon, és mivel az olajipari cégeknek ki kell fizetniük a magasabb árat is, gyakorlatilag még inkább megdrágul a benzin. Előfordulhat, hogy 3 hónapon keresztül az olaj- és így az üzemanyagárak is emelkednek, de ezt még egy 5 és 10 forintos adó is sújtja, ami egyszeri emelés október elsejétől - fejtette ki. Erős ingadozás mellett ez a rendszer inkább káros, mint hasznos.

A másik oldalon lassíthatja az áremelkedést, ha majd 50 dollár feletti átlagárnál csökkentik az adót, azonban ez nem biztosan fog érződni, ha a dollár megdrágul a forinttal szemben. Hangsúlyozta, ha tartósan 50 dollár fölé megy az olajár, akkor előfordulhat a második negyedévtől, hogy a korábbi, október elseje előtti mértékre csökken az adó, ehhez azonban sok minden szükséges; a megállapodáson kívül a piacoknak is látniuk kell, hogy kisebb a kitermelés. Ez a magyar üzemanyagárak adótartalmát a második negyedévtől csökkentheti.