Soros György magyar származású milliárdos üzletember eladta fizikai aranybefektetései nagyját az első negyedévben - miközben az arány ára egymás után döntötte meg rekordjait -, míg John Paulson, aki a pénzügyi válság idején sikeresen játszott a jelzálogpiaci válság miatt bajba kerülő bankok hanyatlására, növelte a részesedését az aranypiacon - jelentette a Bloomberg a friss felügyeleti adatokra hivatkozva. Soros egyebek mellett majdnem nullára csökkentette befektetését az SPDR Gold Trustban, miközben Paulsan nem változtatott részesedésén ebben az alapban és növelte befektetéseit több aranybányászattal foglalkozó cégben.

Az európai infláció növekedése, az eurózóna adósságválsága, az arab világban kialakult bizonytalanság, ezen belül a líbiai polgárháború nyomán május elejére unciánként 1577 dollárra emelkedett az arany ára az azonnali piacon, az idei drágulást ráadásul tavaly már megelőzte a nemesfém árának 22 százalékos megugrása. Van olyan elemző, aki arra számít, hogy a következő két évben 2500 dollárig szaladnak fel a jegyzések - ennek tükrében Soros és Paulson lépéseit úgy értékelik, hogy a befektetők keresik a helyüket az arany drágulási folyamatának lehetséges második félideje előtt.

Meglepő ugyanakkor Soros nyilatkozatainak sora, amely arra utal, hogy a pénzügyi guru ezúttal vagy nem találja a helyes irányt, vagy eteti a nagyérdeműt. Tavaly januárban azt mondta, hogy az arany drágulása az "utolsó eszközbuborék", novemberben azonban már arról beszélt, hogy "meglehetősen jók" a feltételek ahhoz, hogy a nemesfém ára tovább kússzon felfelé. Idén januári nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy az árupiaci termékek boomja "néhány évig" is eltarthat, majd - mint az adatokból kiderül - eladta aranybefektetései nagyját.