Ez a program emailben elküldi a cikk címét és bevezetőjét, önnek csak a címzett e-mail címét kell megadnia. Pár soros megjegyzést is mellékelhet az üzenethez a "Megjegyzés" rovatban.
Miután a világ az 1950-es évek óta először közel került egy újabb koreai háborúhoz, az e heti amerikai-kínai csúcstalálkozó különleges jelentőséggel bír - kezdi elemzését Gideon Rachman a Financila Times (FT) Amerika-szakértő publicistája. A nyugati kommentátorok elsősorban Donald Trump amerikai elnök háborús fenyegetőzéseit idézik, pedig a koreai krízis igazából Kínának okozza a legnagyobb fejfájást.
Ha kirobban egy háború az USA és Észak-Korea között, akkor Kína ennek frontvonalában találja majd magát függetlenül attól, hogy nem közvetlen szereplője az összecsapásnak. Fennáll a veszélye annak, hogy nukleáris szennyezés éri az országot, borítékolható, hogy a sztálinista rezsim összeomlása nyomán több százezres menekülthullám indulna Kína felé és a történet végén felborulhat a térség politikai-gazdasági-katonai erőegyensúlya.
Mit csináljunk?
A fenyegető veszély természetesen nem kerülte a kínai agytrösztök figyelmét. A pekingi politikai-külügyi stratégiai intézetekben lázasan keresik a választ arra, mit tegyen Kína a kialakult helyzetben.
A lehetőségek egyik véglete, hogy az ázsiai óriás teljes együttműködésben az Egyesült Államokban leradírozza a világ térképéről a sztálinista rezsimet, a másik, hogy nyíltan szembe fordul az USA-val abban a reményben, hogy az észak-koreai vezetés így szövetségest lát Pekingben és hallgat az onnan érkező "jó szóra".
A hivatalos kínai álláspont egyelőre kerüli ezeket a szélsőségeket. Ehelyett Hszi Csin-ping államfő a régről ismert "befagyasztásért befagyasztást" politikát ajánlja. Ennek értelmében Észak-Korea felfüggesztené atomfegyverprogramját, míg az USA és Dél-Korea ugyanezt tenné közös hadgyakorlataival.
Radikális megoldások
Ez ésszerűen hangzik, ám van vele egy "icipici" gond: egyik fél sem hajlandó elfogadni. Ezért aztán a kínaiak radikálisabb lehetőségeken agyalnak.
Egy vezető kínai tisztviselő úgy véli, hogy Peking azzal vesztette el a phenjani vezetés befolyásolásának lehetőségét, hogy kiállt az USA mellett az Észak-Korea ellen hozott kemény gazdasági szankciók bevezetésében. Ezzel szakítani kell, hogy visszanyerjék Kim Dszongun bizalmát! Ez logikusan hangszik, csak az a baj, hogy ezzel Peking és Washington ütköző pályára kerülne egymással, ami nem segíti a probléma hosszabb távú megoldását.
A kínai akadémiai élet szakértői között akadnak olyanok, akik ennek ellenkezőjét ajánlják. Szerintük a sztálinista rezsim olyan mértékben veszélyezteti déli szomszédját és Japánt, hogy azok ki fogják építeni saját nukleáris katonai erejüket, ami kiélezné a katonai feszültséget Kelet-Ázsiában. Ezt a sztálinista rezsimre mért katonai csapással kell megelőznie Kínának, mégpedig az USA-val együttműködve.
Életveszély és haszon
A kínai szakértők az "enyhébb" veszélyeken is studíroznak. Az észak-koreai jongboni nukleáris kísérleti bázis és atomerőmű, amelyben az atomfegyverek alapanyaga is készül nagyjából 100 kilométerre van a kínai határtól. Egy ottani baleset sokkal rosszabb következményekkel, nagyobb környezeti katasztrófával járhat, mint amilyeneket Japánban 2011-ben a fukusimai atomreaktorok leolvadása okozott.
Pekingi becslések szerint Észak-Korea 40-60 atomfegyverrel rendelkezik. Ha ezek közül csak egyet is eldurrantak egy konfliktus során, az szintén irtózatos hatással járhat az egész térségben.
Eközben azt is mérlegelik tudományos körökben, hogy egy Kína-USA együttműködés Észak-Korea lefegyverzésére járulékos haszonnal járhat. Kiköthetik, hogy a dolog rendezése után az Egyesült Államok vonja vissza katonai erejét a térségből, esetleg tegyen engedményeket a Dél-kínai-tenger és Tajvan státusát illetően is (azaz engedjen nagyobb teret ezeken a pontokon a kínai befolyásnak).
Borzalom
A leges legnagyobb gond, hogy bár az észak-koreai hadsereget viszonylag gyorsan legyalulhatják, ennyi idő is elég ahhoz, hogy tüzérségével, amelynek lőtávolságában van Szöul, vagy rosszabb esetben atomfegyvereivel nagyon-nagyon nagy kárt okozzon szomszédságában. Ennek elkerülésére felmerült egy borzalmas ötlet.
A gond az, hogy bár Kína és az USA is kísérletezik ilyen fegyverrel, nincs valós tapasztalatuk a használatával. Bevetése egyben az első teszt lenne, ami vagy lebénítaná a sztálinista rezsim hadseregét, vagy nem.
Kisebb kockázat
Kisebb kockázattal járna annak a tervnek a végrehajtása, amely szerint a kínai hadsereg 50 kilométerre benyomulna Észak-Koreába, hogy megvédje határt és útját állja egy spontán menekülthullámnak.
Végül létezik egy igazán rafinált stratégia, amely Kína passzivitásával számol, ráhagyva az Egyesült Államokra, hogy megelőző csapást mérjen Észak-Koreára. A ravasz számítás szerint ez megdöbbentené Dél-Koreát és Japánt, amelyek megszakítanák a kapcsolatukat az USA-val lerombolva Amerika befolyását a Csendes-óceán északi térségében (utat nyitva ezzel a kínai befolyás növelése előtt).
Mégsem kisebb
Az utóbbival az a gond, hogy Kína igen nagy árat fizethet azért is, ha passzív marad a szomszédos diktatúra és az USA eldurvuló konfliktusában. Egyrészt így nem tudná befolyásolni a borítékolható humanitárius katasztrófát, másrészt aligha kerülhetné el hadserege belekeveredését az összecsapásba, amely nem előre eltervezett módon történne.
Az a kép alakulhatna ki Kínáról a környező országokban, hogy egy béna, impotens óriás, amely csak mellékszereplőként szemlélődik, miközben az Egyesült Államok harcban áll egy olyan szomszédjával, amely elvileg a szövetségese.
Észak-Koreával kapcsolatban csak rossz megoldások léteznek - tarják az amerikai külügyi szakértők, és nagyon úgy tűnik, hogy kínai kollégáik hasonlóan gondolhatják. A nagy probléma az, hogy a sztálinista rezsim atomfegyverprogramjának gyors fejlődése egyre nagyobb nyomás alá helyezi a pekingi vezetést. Ha nem tesz semmit, azzal legalább olyan nagy bajba keverheti magát, mint azzal ha bármit tesz.
A nyitókép forrása: AFP
atombandi, 2017.11.09 10:45
szerintem bekes rendezesre mar nincs esely, bar mindket fel propaganda szinten ezt hagsulyozza, de meg gesztus szinten sem tudnak elorebb lepni. a piros gomb is meg lesz nyomva, abban biztos vagyok. a kerdes mar csak az, hogy melyik terv szerint rohanjak le eszakkoreat, es mekkora karokat tudnak okozni, elsosorban az emberi eletek kioltasaban. szerintem az infrastruktura kar erdektelen, barmit ujjaepitenek, ha ez az ara. nem lennek meglepve, ha olyan 5 millio alatt marad az aldozatok szama, hogy sikeresnek konyvelnek el a beavatkozast, afolott pedig a kenyszerhelyzet szulte kenyszermegoldasra kennek a jelentos vesztesegeket...