Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A segítséget azon gazdáknak adják, akik nehéz helyzetbe kerültek - a miniszter megfogalmazásában - "a megtorlásként hozott törvénytelen vámtarifák" miatt. Az agrárminiszter ezzel a Trump-kormányzat által foganatosított védővámok nyomán az amerikai portékákra kivetett kínai, kanadai mexikói és európai uniós védővámokra utalt - írta az MTI.

A támogatást háromféle módon nyújtják: készpénzben, állami felvásárlásokkal, valamint a kereskedelem előmozdításának segítésével. Az állami támogatás "rövidtávú megoldás", és csak addig tart, amíg az Egyesült Államok és partnerei között nem születik hosszú távra szóló kereskedelmi megállapodás.

A tárca számításai szerint az amerikai portékákra külföldön kivetett vámok miatt eddig 11 milliárd dolláros kár érte az amerikai gazdákat. A program értelmében a kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek. Az élelmiszer-felvásárlás és -forgalmazás keretében a szövetségi agrárminisztérium gyümölcsöt, csonthéjasokat, rizst, marha- és sertéshúst, valamint tejtermékeket vásárol fel közvetlenül a farmerektől, majd az árut szövetségi élelmezési programokhoz használja fel. A kormányzati program harmadik eleme pedig az amerikai mezőgazdasági termékek kereskedelmének előmozdítása. A kormány anyagi erőforrásokat biztosít új külföldi piacok felkutatásához.

A kormányzati terv végrehajtásához nincs szükség a kongresszus jóváhagyására, mert egy, még az 1929-es nagy gazdasági világválság idején elfogadott törvény lehetőséget teremt rá.

Donald Trump elnök a héten a középnyugati agrárállamokban tesz látogatást. Kedden Missouriban járt, majd Illinois és Iowa államokba látogat. Az NBC televízió pár héttel ezelőtt sugárzott riportja arról tanúskodik, hogy a középnyugati farmerek bizalma a termékeikre bevezetett külföldi védővámok ellenére sem ingott meg az államfőben.

A republikánus törvényhozók első megnyilvánulásai azonban negatívak voltak. Ron Johnson wisconsini republikánus szenátor például úgy nyilatkozott: az Egyesült Államokban "szovjet típusú gazdaság van kialakulóban, ahol komisszárok döntenek majd arról, ki kaphat felmentést, és ki juthat előnyökhöz". John Thune dél-dakotai republikánus szenátor szerint "először meg kellene kérdezni az adófizetőket is, mielőtt csekkeket osztanak a farmerek között". Ben Sasse nebraskai republikánus törvényhozó pedig úgy vélekedett, hogy a kormány "aranymankókat" ad a farmereknek.