Miközben a hétfő esti eurózónacsúcs résztvevői 48 órát adtak az athéni kormánynak, hogy megegyezzen hitelezőivel Görögország finanszírozásáról, a Bloomberg összesítéséből kiderül, hogy július 14-én mindenképpen eljön az igazság pillanata a görögöknek. Ekkor jár le ugyanis egy úgynevezett szamuráj kötvény, amelyet még 1995-ben vettek fel 20 milliárd jen (162 millió dollár) értékben. Ez az állampapír japán jenben elszámolt kötvény, amelyet nem japán szervezetek bocsátanak ki a szigetország hitelpiacain.

A szakértők között vita van arról, hogy az IMF-nek június 30-án járó 1,5 milliárd eurós törlesztés elmulasztása egyet jelent-e a fizetésképtelenséggel vagy sem. Christine Lagarde, a Valutaalap igazgatója azt mondta, hogy nem adnak további haladékot. A Moody's Investors Service elemzői viszont úgy vélik, hogy a Valutalappal lehetne egyezkedni, ugyanakkor ezzel elkezdődne a görögök agóniája.

Figyelnek

Ha az IMF-tartozást nem fizetnék ki, akkor a befektetők elkezdenék figyelni a szamuráj kötvény sorsát. Ha azt sem törlesztenék, akkor a további magánhitelezőknek szóló tartozásokkal kapcsolatban is kétségek merülnének fel - mondja Ryosuke Kaneko, a Mizuho Securities elemzője. A Mizuho Bank, amely a kötvények forgalmazásának ügynökeként vesz részt ebben az ügyletben, árgus szemekkel figyeli a görögországi fejleményeket.

Az athéni kormány szóvivője azt állította, hogy ki akarják fizetni minden tartozásukat a magánhitelezőknek. Ha ez mégsem jönne össze, az ugyan nem érintené számottevően a kötvények kibocsátóit, ám a hitelfelvevőt enyhén szólva rossz színben tüntetné fel. A Japán Bankszövetség adatai szerint a szigetország pénzintézetei minimális mértékben hitelezik a dél-európai országot, de most nem ez számít, ha az, hogy Görögországot fizetőképesnek vagy fizetésképtelennek látja-e a piac.

Vészjósló múlt

Bár a szamuráj kötvények törlesztésének elmulasztása Kaneko szerint is csekély pénzügyi hatással járna, pszichológiai következményei vészjóslóak. A Lehman Brothers, amelynek csődje 2008 szeptemberében lefagyasztotta a világ pénzpiacait, továbbá az ezredfordulón csődbe ment Argentína szintén szamuráj kötvények visszafizetésének elmulasztásával indult el a lejtőn. Görögországnak jövőre is törlesztenie kellene néhány jenben kibocsátott állampapírját.

Addig azonban az említett IMF-hitelen és szamuráj kötvényen kívül július 20-án 3,5 milliárd eurót kellene kicsengetniük az ECB-nek, majd egy hónappal később 3,5 milliárdot szintén az európai jegybanknak. Ezek a hitelek nagyságuk miatt eddig nagyobb publicitást kaptak, mint a jenkötvények - hívja fel a figyelmet Kaneko. Ha Athén nem fizet az IMF-nek és az ECB-nek, akkor a két intézmény jó eséllyel megakadályozza, hogy törlesszék a szamuráj kötvényt. Így viszont piaci mércével mérve teljesítenék az államcsőd kritériumait.