Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 235 igen és 192 nem szavazattal elfogadott törvény célja, hogy tovább erősítse az Egyesült Államok védelmi képességeit külföldről érkező rakétatámadásokkal szemben. A törvényhozók az észak-koreai rakétakísérletekkel és Phenjan hadikapacitásainak feltételezett növekedésével indokolták a jövő évi költségvetés növelésének szükségességét.

Így a 2018-as évre biztosított katonai költségvetés 658,1 milliárd dollár, amely a Donald Trump elnök által kért összegnél is több 18,4 milliárd dollárral.

Ebből a katonai költségvetésből fedezik a mexikói határon építendő fal induló költségét is, amelyre 1,6 milliárdot különítettek el.

A mexikói "nagy fal" Donald Trump választási kampányának egyik fő ígérete volt, igaz, Trump akkor még kitartott amellett, hogy a falépítés költségeit Mexikónak kell majd állnia.

A demokrata párti politikusok - akik ellenzik a falépítést - "mérgező pirulának" nevezték az erre szánt summát és amerikai sajtóhírek szerint a szenátusban igyekeznek majd kivetetni ezt az összeget a katonai költségvetésből, amelyet még a szenátusnak is meg kell szavaznia. A törvényhozásnak október elsejéig - a pénzügyi év kezdetéig - kell dűlőre jutnia az ügyben. Ha nem sikerül elfogadtatni jelenlegi formájában a törvénytervezetet, akkor érvényben marad az idei pénzügyi évre megszavazott költségvetés összege.

Az amerikai-mexikói határ 3300 kilométer hosszú. 1050 kilométeres szakaszán már van fal, ennek tulajdonképpen a meghosszabbítását és ellenőrizhetőbbé alakítását ígérte Donald Trump. Januárban, a beiktatása utáni egyik első döntéseként, el is rendelte az építkezést. A mexikói kormánnyal azonban nem sikerült megállapodni, és tavasszal az elnök azzal rukkolt ki, hogy a falra napelemeket kell szereltetni, amelyek "kitermelnék" a fal építési és fenntartási költségeinek legalább egy részét. Néhány napelemgyártó cég már el is készítette a terveket.

A fal költségeit Trump 5-10 milliárd dollárra becsülte, szakemberek szerint azonban az összeg 25-40 milliárdra rúghat.

Az építkezés kezdetének még nincs dátuma, de John Kelly belbiztonségi miniszter várakozásai szerint a határfal két éven belül állni fog.