May bejelentette: nem lesz megállapodásos brexit jövő pénteken

A parlament döntésképtelensége miatt már nem lehetséges a megállapodásos kilépés a jövő héten - jelentette be Theresa May brit miniszterelnök.
Domokos Erika, 2019. március 20. szerda, 22:16
Fotó: Shutterstock

Theresa May brit miniszterelnök szerint a londoni parlament két év alatt sem volt képes egyetértésre jutni a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) módjáról, és ennek következményeként az Egyesült Királyság már nem tud időben, vagyis jövő pénteken elfogadott brexit-megállapodással kilépni az Európai Unióból.

A konzervatív párti kormányfő szerdán hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a brexit március 29-én lejáró határidejének június 30-ig terjedő halasztását.

Ennek előzményeként az alsóház kétszer is - először januárban, majd múlt kedden - nagy többséggel elutasította a brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val tavaly novemberben elért 585 oldalas megállapodást.

May szerda este, Downing Street-i hivatalából közvetített - a brit parlamentet szokatlanul élesen bíráló - televíziós nyilatkozatában kijelentette: személyesen is nagyon sajnálja a brexit késedelmét. Teljesen biztos abban, hogy a brit lakosságnak is "elege van már", és belefáradt a belharcokba, a politikai játszmákba, a zárt ajtók mögötti eljárási vitákba, abba, hogy a képviselők a brexiten kívül semmi más olyan ügyről nem tudnak már beszélni, amely a lakosságot érdekli, beleértve az oktatásügyet, az egészségügyet, vagy éppen a késeléses bűncselekményeket.

Szerda esti televíziós nyilatkozatában Theresa May kijelentette: most már itt az ideje, hogy az alsóházi képviselők döntésre jussanak. Azért írta meg a kilépés halasztását kezdeményező levelét Donald Tusknak, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökének, hogy időt adjon a törvényhozóknak a végleges döntés meghozatalára.

A brit miniszterelnök szerint a képviselőknek azt kell eldönteniük, hogy olyan megállapodással akarnak-e kilépni az EU-ból, amely a brexitről döntő népszavazás eredményének megfelelően visszaadja Nagy-Britanniának az ellenőrzést pénze, határai, törvényei felett, védelmezve eközben a munkahelyeket és a nemzetbiztonságot.

Dönteni kell arról is, hogy képviselők megállapodás nélküli kilépést akarnak-e, vagy akarják-e egyáltalán, hogy az Egyesült Királyság kilépjen az EU-ból, mert ha nem, az helyrehozhatatlanul károsítaná a közbizalmat nemcsak a politikusok jelenlegi nemzedéke, hanem a brit demokrácia egésze iránt - fogalmazott Theresa May.

A parlament eddig mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne kelljen választania e lehetőségek közül. Indítványok, módosító javaslatok sorjáztak, anélkül, hogy a törvényhozás egyszer is döntött volna arról, hogy mit akar, a képviselők csak annak kimondására voltak hajlandók, hogy mit nem akarnak - mondta a brit lakossághoz intézett szerdai tévényilatkozatában Theresa May az MTI szerint.

Kijelentette: éjt nappallá téve dolgozik tovább azon, hogy megnyerje a képviselőket az EU-val elért brexit-megállapodás támogatásának.

Megerősítette ugyanakkor azt is, hogy nem hajlandó június 30-ánál tovább késleltetni a kilépést az EU-ból, mivel ennél hosszabb halasztás esetén Nagy-Britanniának - csaknem három évvel a brexitről hozott népszavazási döntés után - részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.

Ugyanez az érv az Európai Tanács elnökének küldött levélben is szerepel.

A BBC brit közszolgálati médiatársasághoz ugyanakkor szerdán eljutott egy másik levél, amelyben az Európai Bizottság azt az álláspontját ismerteti a tagországokkal, hogy a Brexit-határidő halasztása vagy legfeljebb május 23-áig tarthat, vagy ennél "számottevően hosszabb ideig", de az utóbbi esetben szükséges a brit részvétel az európai parlamenti választásokon.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2019.03.21 10:28

a királynő álláspontjáról miért nem olvashatunk ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html