A brit miniszterelnök a Downing Street tájékoztatása szerint telefonon tárgyalt az ügyről Donald Trumppal, akinek kijelentette: a globális többletkapacitások megoldásának egyetlen lehetséges módja a többoldalú fellépés, mivel ez szolgálja az összes érintett ország érdekeit. Szerinte csak így kerülhető el, hogy eszkalálódjon a szavak szintjén zajló csatározás az Európai Unió és Washington között (írja a Sky News).

Az importvámok bevezetését sok szakértő egyébként is totális öngólnak tartja.

Más is volt a terítéken

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint May és Trump tárgyalt a szíriai válságról, és egyetértettek abban, hogy a szíriai főváros Kelet-Gúta nevű - a szír kormányerők által ostromlott - peremkerületében humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki.

A brit kormányfő és az amerikai elnök közösen vallott véleménye szerint "ezért a szívfacsaró emberi szenvedésért" óriási felelősség terheli a szíriai rezsimet és fő támogatóját, Oroszországot.

A Downing Street tájékoztatása szerint a brit kormányfő és az amerikai elnök egyetértett abban is, hogy Oroszországnak "és másoknak, akiknek szintén befolyásuk van a szíriai rezsimre", haladéktalanul cselekedniük kell az erőszak megállítása és a polgári lakosság védelme érdekében.

A fotó forrása: AFP Photo/Emmanuel Dunand.