A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

A nulla közeli nominális hozamkörnyezet ellenére egy év alatt nagyjából 10 százalékkal növelték amerikai állampapír-piaci kitettségüket a külföldi tulajdonosok. Míg tavaly novemberben 4918 milliárd dollárnyi kötvényállományon ültek, a legfrissebb adatok szerint 2012 novemberére ez az összeg 5482,2 milliárd dollárra nőtt, amivel a nagyjából 16 ezer milliárd dolláros amerikai teljes adósságállomány 35 százalékát birtokolták (a legfrissebb, decemberi adatot január közepén teszi közzé a treasury).

Az USA legnagyobb finanszírozói tehát nem külföldiek, hanem hazai rezidensek és intézmények. Közülük is kiemelkedő állománnyal rendelkeznek a szociális és nyugdíjalapok, amelyek nagyjából az állomány 30 százalékát, mintegy 5000 milliárd dollárt birtokolnak, míg mellettük magánbankok és biztosítók, valamint állami intézmények, önkormányzatok, illetve a jegybank birtokol jelentősebb összeget. A két legnagyobb tulajdonos a 2400 milliárd dollárnyi összeggel rendelkező szociális alap, illetve a nagyjából 1600 milliárd dolláros hányadot birtokló Fed, utóbbi mérlegében lévő állomány ráadásul a mennyiségi lazításoknak köszönhetően folyamatosan növekszik, 2008-ban például még csak fele ekkora volt.

A külföldiek közötti sorrend tavaly nem változott, a legnagyobb tulajdonos annak ellenére maradt Kína, hogy a top 10-es táborban egyedüliként csökkentette kitettségét: év végén 1161,5 milliárd dollárnyi állampapíron ült, míg 2011 novemberében még 1254 milliárd dollárral rendelkezett. Növelte viszont amerikai kitettségét a második legnagyobb külföldi tulajdonos, Japán, amely az év eleji 1066 milliárd dollárról novemberre 1134 milliárdra duzzasztotta dollárkötvényeinek állományát.

A harmadik és a negyedik legnagyobb csoportokat viszont nem könnyű beazonosítani, a treasury olajexportáló országok és Karib térségi bankközpontok néven publikálja az adatot, de a BIS egyik elemzése tavaly arra hívta fel a figyelmet, hogy az Öböl térségi olajmonarchiák, illetve hedge fundok valószínűleg tetemes összeget éppen karibi bankokon, Luxemburgon és Belgiumon keresztül halmoztak fel, hogy ne lehessen látni pontos pozícióikat. Ezért az olajmonarchiákra csak hozzávetőleges becsléseket lehet adni, illetve ez magyarázza, hogy a Benelux országok előkelő helyen szerepelnek a listán.

Számottevő dollárfelhalmozásba kezdett tavaly India és Oroszország, előbbi duplázta, míg utóbbi 15 százalékkal növelte állományát. Jelentős csökkenést az Egyesült Királyságban regisztráltak, ami azért is érdekes, mert nemzetközi befektetők Londonon keresztül is kereskednek treasury-vel.

A legnagyobb külföldi Treasurytulajdonosok (milliárd USD)
2012. november2011. november
Kína1161,51254,5
Japán1134,71066
Olajexportálók266,2254,2
Karibi bankok258,5222,2
Brazília255,2226,6
Tajvan201,6166,9
Svájc194,4126,1
Oroszország165,4145,1
Luxemburg139,4127,1
Hongkong137,2107,9
Belgium133,3133,2
Egyesült Királyság117,3124,7
Forrás: Bloomberg