Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eltávolították a keddi genovai hídomláskor a túlélők által otthagyott gépkocsikat, közöttük egy zöld teherautót, amelynek éppen akkor sikerült megállnia, mielőtt a mélységbe zuhant volna. A járműveket csütörtök éjjel vontatták el. A pénteki kutatást a Polvecera patak bal partján álló, leomlott pillér környékére, valamint a vasúti vágányokra zuhant útszakaszra összpontosították - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Az áldozatok búcsúztatását szombaton fél tizenkettőkor tartják Sergio Mattarella elnök, Guiseppe Conti miniszterelnök és Angelo Bagnasco érsek részvételével. A La Stampa és az Il Secolo XIX című olasz napilapok szerint azonban a 38 azonosított áldozat közül 17-nek a családja elutasította az állami temetést, és családi körben kívánja szeretteit eltemetni, mert a hatóságokat okolja a balesetért. A szertartást a genovai kiállító központban tartják, a város legnagyobb terén - írta az MTI-re hivatkozva a 24.hu.

A Corrierre della Sera című napilap idézte a Nápoly közeli Torre del Grecóból származó 26 éves áldozat anyját, aki kijelentette: Az állam okozta (a tragédiát), nem kellene oda állniuk mutogatni magukat. A politikusok részvétele szégyen.

A hidat az Autostrade par Italia (ASPI) magán autópálya-kezelő vállalat üzemeltette, az olasz kormány e céget tartja felelősnek a balesetért. Az ASPI, amely a Benetton család tulajdonában álló Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoport tagja, kitart amellett, hogy a híd állandó megfigyelés alatt állt és nem jelentett veszélyt.

A La Repubblica című olasz napilap szerint ugyanakkor a cég által 2017-ben megrendelt műszaki tanulmány megállapította, hogy gyanúsan meggyengültek a híd betonba ágyazott támasztó kábelei.

Giovanni Toto, Liguria tartomány elnöke és Edoardo Rixi közlekedési államtitkár közölték az ANSA hírügynökséggel, hogy Genovának 2019-ben új autópályahídja lesz. "Az Autostrade cég fogja fizetni. Azon még gondolkodunk, hogy ki fogja felépíteni" - jelentette ki Rixi.

Luigi di Maio, a kormányzó Öt Csillag Mozgalom vezetője a La7 televíziós csatornának csütörtök este megismételte, hogy nemcsak nem hosszabbítják meg az Autostrade koncesszióját, hanem akár 150 millió eurós bírságot is szabhatnak ki rá, és szükség esetén bíróság elé is állítják.

Laura Gavarini szociáldemokrata szenátor álhírek terjesztésével vádolta meg a kormányt. "Olyan légkört teremtett, amelyben az igazság, a komolyság, sőt a tudományos ismeretek nem játszanak semmilyen szerepet" - vádolta a kormányt az ellenzéki politikus.

A Polcevera patak fölött 40 méter magasan álló Morandi autópályahíd 80 méteres szakasza kedd délben omlott a mélybe, lakásokra, vasúti sínekre, gyárakra. Az A10-es autópálya részeként a híd a város keleti és nyugati részét kötötte össze, ezen lehetett eljutni a kikötővárosból Dél-Franciaországba, Piemontba és Lombardiába is.

A fotó forrása: AFP